NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jó évre számít az IMF vezetője

Jó évre számít az IMF vezetője
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Christine Lagarde szerint a világgazdaság lendületesen növekszik jövőre.

HIRDETÉS

Pozitív képet festett a világgazdaság jövőjéről a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója a Világbankkal és a világ 20 legnagyobb gazdaságával tartott éves találkozón. Szerinte, ha a GDP alapján nézzük az országokat, az elmúlt évtized legszélesebb körű fellendülése látható, amit a beruházások, a fogyasztás és a kereskedelem hajt. – A gazdasági fellendülés erősebb és jóval szélesebb körben tapasztalható, mint a korábbi években, ezért a globális növekedés is magasabb lesz idén, valamint jövőre – hangoztatta Christine Lagarde.
A világbank elnöke, Jim Yong Kim ehhez azért hozzátette, hogy aggódnak az egyre terjedő protekcionizmus, a politikai bizonytalanság és a lehetséges pénzpiaci zavarok miatt, ami megingathatja a törékeny fellendülést.
Azt az IMF főigazgatója is elismerte, hogy a gazdasági fellendülés még nem teljes. Tavaly 47 országban tapasztaltak visszaesést az egy főre lebontott adatokat nézve. A negatív hatásokat részben a túlzott jövedelemegyenlőtlenség okozza.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Küszködik a német gazdaság

Az éghajlatváltozás felpörgetheti az inflációt

Bányákat kell nyitni Európában ahhoz, hogy a kontinens ne függjön Kínától a ritkaföldfémek terén