NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

EU-India csúcs: a kereskedelemről és a rohingjákról is szó volt

EU-India csúcs: a kereskedelemről és a rohingjákról is szó volt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Brüsszel már a brexit utáni időkre készül

HIRDETÉS

A rohingják emberi jogainak tiszteletben tartását követelte Mianmartól Donald Tusk Indiában.

Az uniós vezető azt mondta, a mianmari kormánynak lehetővé kell tennie a félmillió muszlim menekült visszatérését az országba.

Tusk egyébként Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel együtt az EU-India csúcstalálkozóra érkezett Újdelhibe, ahol főleg a kereskedelmi kapcsolatokról tárgyalnak.

– Örülök annak, hogy megegyeztünk a kapcsolataink politikai részének továbbfejlesztésében. Egyetértünk abban is, hogy a növelni kell a már eddig is dinamikus kereskedelmet és a befektetéseket, de együtt kell működnünk a globális és a regionális ügyekben is – mondta Donald Tusk.

Az ezredforduló óta az Európai Unió meghátromoszorozta exportját Indiába.

A kereskedelmi kapcsolatok kiemelten fontosak lesznek a brexit utáni időszakban, amikor Nagy-Britannia már nem lesz része az uniós közös piacnak.

Theresa May brit miniszterelnök tavaly szintén Új-Delhiben tárgyalt a kereskedelmi kapcsolatokról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására