NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kármentésbe fogott az EU a katalán válság miatt

Kármentésbe fogott az EU a katalán válság miatt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Mégis lesz vita az EP-ben a katalán népszavazásról

HIRDETÉS

Csökkentené a feszültséget Katalónia ügyében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A politikus erről intenetes üzenetében számolt be, miután telefonon beszélt a spanyol miniszterelnökkel.

Tusk egyébként elismeri a madridi kormány alkotmányos érveit.

Az erőszak ellen szólalt fel Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is, aki párbeszédet sürgetett.

A függetlenségi népszavazás szétverése az Európai Parlamentben is téma volt.

- Az emberek, akik megszervezték ezt a referendumot, törvényt szegtek. A bíróság döntése alapján ez alkotmányellenes volt. De másrészt a rendőrség sem járt el eléggé érzékenyen ebben a kérdésben – mondta egy német konzervatív képviselő, Elmar Brok.

A liberális képviselők vizsgálatot követelnek a túlkapások miatt.

- Nagyon sokan azok közül, akik látták az erőszakot, úgy gondolják, hogy túlzott mértékű volt a rendőri fellépés. Szerintem nagyon fontos ennek az ügynek a kivizsgálása, de az is lényeges, hogy minden fél részt vegyen a feszültség csökkentésében – mondta egy holland liberális képviselő, Sophie In’t Veld.

- A múlt héten a jobbközép és a balközép erők megakadályozták a katalán helyzetről kezdeményezett vitát. De a vasárnapi erőszak után a parlamenti többség már befogadta a Zöldek és a szélsőbal kezdeményezését. Így az Európai Parlament lesz az első uniós intézmény, amely napirendre tűzi a kérdést – mondta az Euronews riportere.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá