Bemutatkozott az övbirkózás Asgabatban

Bemutatkozott az övbirkózás Asgabatban
Írta: Euronews

Közép-Ázsia legnépszerűbb sportja most először szerepel az Ázsiai Beltéri és Harcművészeti Játékok programjában.

Az 5. Ázsiai Beltéri és Harcművészeti Játékok fénypontja a világ egyik legrégebbi sportja, amelyről már a perzsa tudós, Avicenna is írt: az övbirkózás.

Közép-Ázsia egyik legnépszerűbb sportja most először került a játékok műsorába. A szabályok egyszerűek: a küzdők igyekeznek átdobni ellenfelüket úgy, hogy egymás övét fogva birkóznak. Türkmenisztán női csapata eddigi legjobbját nyújtva 5 aranyat gyűjtött a játékok harmadik napján szabadfogású övbirkózásban.

A 35 éves Nasziba Szurkijeva a türkmén női csapat edzője, maga is birkózó. Kedden egy nagyon kemény ellenfelet, a kazah Perisztata Zakupbekovát legyőzve szerzett aranyat.

- Nagy kihívást jelent egyszerre két szerepben is jól teljesíteni – mondta Nasziba. – Egyrészt lelkesítem a sportolóimat, támogatom őket. Másrészt magamra is kell összpontosítanom. A lányok odajönnek hozzám, hogy “Adj tanácsot, mester!” Olyankor felhúzom magam, mert ha magamra próbálok figyelni, akkor jobb nem beszélni senkivel, mert elvesztem azt a fókuszt, amit keresek. De ezzel meg kell birkóznom.

Zúra Madrajmova legenda Türkmenisztánban. Kedden a harmadik aranyat nyerte hazájának. Az első kettőt más kategóriában: hagyományos birkózásban.

- Nagyon erős támogatást éreztem mindenhonnan, a családom, barátok részéről – meséli. – És persze nagyon örülök, mert tudom, hogy enyém az arany!

kapcsolódó cikkek