Írta: Euronews
Egyre keményebb szavakat használ a washingtoni apparátus Észak-Koreával kapcsolatban a vasárnap hajnali újabb nukleáris kísérleti robbantás után.
Az amerikai védelmi miniszter a Fehér Ház előtt tartott rövid tájékoztatót és azt mondta, hogy minden eszközük megvan ahhoz, hogy megvédjék magukat és szövetségeseiket, Dél-Koreát és Japánt, az elkötelezettségük kőbevésett. Majd azzal folytatta, hogy nem cél Észak-Korea totális megsemmisítése, de nagyon sok lehetőség áll a rendelkezésükre.
Donald Trump Twitter üzenetet tett közzé amelyben azt írja, fontolóra kell venni, mint lehetőséget, hogy megszüntessék a kapcsolatot azokkal az országokkal, amelyek Észak-Koreával üzleti kapcsolatban vannak. Ezzel csak az a baj, hogy ezek között ott van Kína is.