A cselgáncs szövetség megemlékezett a sportág alapító atyáiról és legendás versenyzőiről.
A budapesti cselgáncs világbajnokság előestéjén az Állami Operaházban tartott gálával ünnepelte vasárnap a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség megalakulásának hatvanötödik évfordulóját. A szervezet megemlékezett a sportág alapító atyáiról és legendás versenyzőiről. Életműdíjat kapott a francia cselgáncs szövetség elnöke, Jean-Luc Rougé is.
- Világéletemben dzsúdóval foglalkoztam – mondta Rougé. – Ami a cselgánccsal kapcsolatos, azt már mind csináltam. Voltam menedzser, edző, voltam versenyző, tanítottam is, egy kisebb klubban – számomra ez mindig elsősorban öröm volt. Nem tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha nincs a cselgáncs.
Az egyetlen olasz kilenc danos mester, Franco Capeletti munkáját is életműdíjjal ismerte el a szövetség. Capelletti focistaként, pontosabban védőként indult, onnan nyergelt át a dzsúdóra, több poszton is központi szerepet játszott a sportág nemzetközi életében.
A szövetség kitüntette a sportág mai sztárjait is, a legjobb női cselgáncsozó díját a koszovói Majlinda Kelmendi, a legfőbb férfi versenyző címét a francia Teddy Riner kapta.A hétfőn kezdődő versenyekre Magyarországra érkezik a gyerekkora óta cselgáncsozó orosz elnök, Vlagyimir Putyin is.