NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Diana jobbá akarta tenni a világot, halálának évfordulóján sokan emlékeznek rá

Diana jótékony munkája közben
Diana jótékony munkája közben Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Két ügy a legfontosabbak közül, amikért Diana aktívan küzdött: a taposóaknák felszámolása és az AIDS-kutatások fellendítése

HIRDETÉS

Közeledik az évforduló, húsz éve, 1997. augusztus 31-én halt meg Diana walesi hercegnő. Számos ügy mellé állt aktívan, élharcosként küzdött tabu témák esetén is. Csak az adott probléma súlyára összpontosított, nem befolyásolta annak elfogadottsága.

Élharcosként tett a korunk pestiseként emlegetett AIDS gyógyítását célzó kutatások segítéséért, az ő életében a maihoz képest kevesebb sikerrel kezelt fertőzöttek minél hatékonyabb ellátásáért, a betegség terjedésének visszaszorításáért olyan időkben is, amikor a fertőzötteket sokan megvetették.

Nem riadt meg attól, hogy olyan ügy mellé álljon, aminek széleskörű társadalmi megítélése enyhén szólva is vitatott, sőt, még több energiával tett azért, hogy szemléletváltást is elérjen a siker érdekében.

A taposóaknák betiltásáért, illetve az aknamezők felszámolásáért szintén fáradhatatlanul küzdött

Emlékezetes egy aknamezőn tett látogatása Angolában. Mielőtt belépett volna a veszélyes zónába, egy kétkedő riporter megkérdezte, hogy mégis mit tehet egy hercegnő az aknák ellen?

Diana egyszerűen és őszintén válaszolt. Annyit csupán, hogy hagyja, hogy az aknamezőn fényképezik.

Sok-sok év alatt megtapasztalta, hogy alig tehet egy lépést úgy, hogy egy lesifotós ne kapja lencsevégre. Pontosan tudta, hogy megfordíthatja a helyzetet, ő is kihasználhatja a kíváncsi kamerák állandó jelenlétét. Ahol őt fotózzák, arról az ügyről írnak is, az a probléma a közbeszéd tárgya lesz.

Természetesen köztudott, hogy Diana jóval többet tett annál, hogy hagyta magát fényképezni. Diplomáciai erőfeszítéseinek nagy része annak jellegéből adódóan a színfalak mögött zajlott.

Elkoptatott zsurnalisztikai fogás lenne halála után húsz évvel azt állítani, hogy jobbá tette a világot? A híradásokból ránk maradt felvételek tényszerűen igazolják, mennyi igazán fontos ügy előmozdítója volt. Ezek közül választottunk ki kettőt az évforduló közeledtével.

A fotók Diana halálának évében, 1997. Január 15-én készültek a huambói aknamezőn, a Vöröskereszt kampányának részeként. REUTERS/Juda Ngwenya

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kiállították Diana hercegnő menyasszonyi ruháját a Kensington-palotában

Katalin hercegné belepiszkált II. Erzsébet királynő utolsó unokás képébe is

Orbán "sovinisztának" nevezte Navalnijt, a kormánypártok fel sem álltak a tiszteletére