Öt érdekessége mindenképp volt a napfogyatkozásnak

Öt érdekessége mindenképp volt a napfogyatkozásnak
Írta: Gábor Ács

A napfogyatkozás idején ereszkedett térdre egy férfi, hogy megkérje szerelme kezét.

1) Nem elég világos?

Annak ellenére, hogy az amerikai sajóban heteken át magyarázták szakértők a lakosságnak, hogy a látásra káros, sőt vakságot is okozhat, ha valaki szabad szemmel figyeli meg a napfogyatkozást, az elnököt védőszemüveg nélkül fotózták le.

Donald Trump eleinte szabad szemmel nézett az égre, később azért védőszemüveget viselt.

Reakciók a közösségi médiában




2) A kecskékkel nem jött be a terv

A 2017-es napfogyatkozás talán legbizarrabb esete, hogy az egyik jelentős amerikai lap a miotóniás kecskékre gyakorolt extrém hatást akarta élőben közvetíteni a Facebookon.

Arra számítottak, hogy a megijedő állatok akár meg is halhatnak, ha a rémülettől túlságosan merevvé válnak az izmaik.

Etológusok szerint azonban inkább muszkuláris, mintsem mentális magyarázata van a miotóniás kecskék izommerevedésének.

Szerencsére a Washington Post hiába várta, a kecskéknek nem lett bajuk.

3) Bonnie Tylernek jól jött

A brit énekesnőnek jó hete volt. Total Eclipse of the Heart című dalát rongyosra játszották, illetve töltötték le.

Hogyan ünnepelte az előadó? Elénekelte a dalt egy karibi cirkáló, a Tengeri oázis fedélzetén.

4) A Nap, a Hold és az én Egyetlenem egy vonalban

Az égi tünemény varázslatos hangulatát használta ki egy 43 éves férfi, Joseph Fleming, hogy megkérje szíve választottja kezét.

A férfi a napfogyatkozás alatt térdre ereszkedett, és akkor vette elő a gyűrűt.

5) Európában is hamarosan megfigyelhető

Ha nem is mindenhol, de két európai országban teljes napfogyatkozást figyelhetünk meg rövidesen.

Spanyolországból és Izlandról lehet majd látni 2026-ban a jelenséget.

kapcsolódó cikkek