#Eclipse2017: amerikai államokból élvezhető a hétfői napfogyatkozás

#Eclipse2017: amerikai államokból élvezhető a hétfői napfogyatkozás
Írta: Gábor Ács

Teljes napfogyatkozás figyelhető meg 2017. Augusztus 21-én Észak-Amerikában és Dél-Amerika északi részén.

Teljes napfogyatkozás figyelhető meg 2017. Augusztus 21-én Észak-Amerikában és Dél-Amerika északi részén.

A jelenség 2 perc 40 másodpercig tart majd. Az időtartam felénél a Föld körül keringő Hold pont úgy ékelődik a megfigyelő személy és a Nap közé, hogy teljesen kitakarja, így védőszemüvegen át megfigyelhető a Nap koronája.

Az egyiptomi papok már az ókorban rendelkeztek annyi csillagászati ismerettel, hogy az égitestek mozgása alapján előre ki tudták számítani, hogy mikor várható teljes napfogyatkozás. Az ég elsötétülése előtt azzal riogatták a tudatlan embereket, hogy rossz viselkedésük büntetéseként az istenek kioltják a Napot, és sötétség borul a világra. Két perc alatt elég idejük volt, hogy a bűnbocsánatot kérőket feloldozzák, és elhitessék az emberekkel, hogy az istenek kegyesek a jóakaratuk láttán, és visszaadják a nappali világosságot a földi halandónak.

Európában legközelebb 2026. Augusztus 12-én figyelhető meg teljes napfogyatkozás, de csak Spanyolországban és Izlandon, 2 perc 19 másodpercen át.

kapcsolódó cikkek