Négy halott egy rendőrségi akcióban Barcelona mellett

Négy halott egy rendőrségi akcióban Barcelona mellett
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A katalán rendőrség szóvivője éjjel fél három körül közölte, hogy négy embert megöltek a Barcelonától délre található Cambrilsben egy rendőrségi akció során. Később kiderült, hogy az ötödik gyanúsított, akit szintén meglőttek, a kórházban halt meg.

Cambrilsben hat civil és egy rendőr is megsérült, az egyik civil állapota súlyos.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint itt egy másik terrorakciót akadályozott meg a rendőrség, amely azt is közölte a környék lakóival, hogy kontrollált robbantásokat hajtanak végre a környéken.

A barcelonai terrortámadást végrehajtó férfi, aki furgonjával a tömegbe hajtott, és legalább 13 embert megölt, továbbra is szökésben van.

A katalán rendőrség egy harmadik esetet is összefüggésbe hoz a terroristák akciójával: csütörtök reggel felrobbant egy ház Alcanarban, amit kezdetben gázrobbanásnak gondoltak.

Folyamatosan dolgozunk a cikken, amint új fejlemény van, frissitjük!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Akár teljesen kiszáradhat a spanyol Doñana nemzeti park

Fogy a katalán amnesztia elleni tüntetések lendülete Spanyolországban

A nők elleni erőszakról tanácskoztak EU-s miniszterek Pamplonában