NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lassan halad Rakka ostroma

Lassan halad Rakka ostroma
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az Iszlám Állam szíriai fellegvárának harmadából űzték ki a dzsihadistákat.

HIRDETÉS

A szétlőtt épületeken még az Iszlám Állam zászlói és mozgósító feliratai láthatók Rakkában. Az aláaknásított város június 4-én kezdődött ostroma lassan halad, a dzsihadisták szíriai fellegvárának mintegy 35 százalékát szabadították fel eddig az Egyesült Államok által támogatott csapatok.

A kurd-arab Szíriai Demokratikus Erők parancsnoka – miután rádión egyeztetett egységparancsnokaival – elmondta, hogy jelenleg a polgári lakosság védelme jelenti számukra a legnagyobb kihívást. A civileket pajzsként használják a szélsőségesek, miközben rengeteg bombát telepítettek a lakóövezetekben. Így katonáik számára most első a polgári lakosság kimenekítése, ezért haladnak lassan az ostrommal.

Rakka óvárosából július elején űzték ki a dzsihadistákat, a történelmi épületekből – akárcsak az innen 30 kilométerre fekvő Al-Rasafa ókori emlékeiből – szinte semmi nem maradt az Iszlám Állam terroristáinak féktelen rombolása után.

Az elvakult, fékevesztett vandalizmus eredménye lesújtó. A szélsőségeseknek csak a környék olajmezőinek birtoklása volt fontos, a történelmi várost leradírozták a térképről. Csupán egy aláaknásított romhalmazt hagytak maguk után.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

23 szír katonát megöltek és 10-et megsebesítettek az Iszlám Állam dzsihadistái egy akció során

Bejelentette lemondását a haiti miniszterelnök

Gyerekek százezrei éheznek Szudánban - az ENSZ segítséget kér