NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tüntetések a londoni tűzvész miatt

Tüntetések a londoni tűzvész miatt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A brit kormány 5 millió fontos gyorssegélyt ad a túlélőknek.

HIRDETÉS

Rendőröknek kellett kimenekíteni a brit miniszterelnököt arról a lakossági fórumról, ahol a szerdán leégett toronyház lakóival és kerületi aktivistákkal találkozott.

A kensingtoni lakók az önkormányzat épületét is megrohanták, mert 2 év alatt nyolcszor panaszkodtak a nem működő tűzjelzők, a szűk menekülőutak miatt. Az is kiderült, hogy a Grenfell Towert gyúlékony szigetelésekkel és festékkel újították fel.

A tüntetőket az is dühítette, hogy a megemlékezésen a kerületi tanácstól senki nem volt jelen.

London belvárosában az ellen is tiltakoztak, hogy a hatóságok el akarják költöztetni a környékről azokat, akiknek leégett a lakásuk a toronytűzben.

Theresa May egészen szörnyűségesnek nevezte a történteket. Elmondta, hogy hallotta a helyi közösség, a túlélők beszámolóját, borzasztó élményüket. Tud a gondjaikról, aggodalmaikról. Bejelentette, hogy a kormány 5 millió font gyorssegélyt ad a rászorulóknak arra, hogy megvegyék a mindennapi életükhöz szükséges dolgokat.

A kórházba szállított túlélőket miniszterelnök is meglátogatta. A lakóknak segítő önkénteseket pedig a kilencvenegy éves II. Erzsébet királynő, valamint Vilmos herceg kereste fel.

A tűzvészben 30-an vesztették életüket, de ez a szám jelentősen emelkedhet, mert még 70 embert keresnek. Az áldozatok közül eddig csak hármat sikerült azonosítani. Eddig semmi nem utal arra, hogy a tüzet szándékosan okozták volna.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A brit EU-csatlakozás mellett tüntettek Londonban

Nem csillapodnak az ügynöktörvény által kiváltott indulatok Grúziában

Az olasz agrártermékek védelméért tüntettek az olaszországi Brennerónál