Erős felhatalmazással folytathatja politikáját az újra megválasztott iráni elnök

Erős felhatalmazással folytathatja politikáját az újra megválasztott iráni elnök
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Hatalmas tömeg ünnepelte az újra megválasztott elnököt, Haszan Róhanit az iráni fővárosban.

Hatalmas tömeg ünnepelte az újra megválasztott elnököt, Haszan Róhanit az iráni fővárosban.

HIRDETÉS

Az ország legfőbb vallási vezetője Ali Hamenei, akihez egyébként a konzervatív jelölt áll közelebb, az eredmény ismeretében azt nyilatkozta, hogy Irán meg fogja mutatni a világnak, hogy bölcs és egységes.

– Róhani egyik legnagyobb érdeme, hogy rendbe tette az egészségügyet – mondta az euronews riporterének egy nő, aki egy példát is mondott. A barátja rákos volt. A kezelésért amit kapott hat évvel ezelőtt milliókat kellett volna fizetniük, most ennek a töredékéből sikerült meggyógyulnia, ahogy mondta, az elnök jó munkát végzett.

Az eredmény kihirdetése után az elnök sajtótájékoztatót tartott és arról beszélt, hogy az irániak többsége szavazatával elutasította az elszigetelődést, elutasította a szélsőséges nézeteket. Az iráni nép továbbra is azt az utat akarja járni, amit az elmúlt években. Ez a legfőbb üzenete a választás eredményének és azt reméli, folytatta, hogy ezt mindenki meghallja majd a szomszédos országokban és a világ távoli pontjain is.

Egy másik Róhani szimpatizáns arról beszélt az euronewsnak, hogy azért szavazott az elnökre, hogy folytatni tudja azt a diplomáciai stratégiát, amit elkezdett és azért, hogy ennek eredményeiből a fiatalok minél többet kaphassanak.

Az elnökválasztáson 40 millió szavazó adta le voksait, Róhani a szavazatok 57 százalékát kapta.

Ez nagyon erős felhatalmazás, hogy a jövőben folytatni tudja azt, amit elkezdett.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az iráni rakétakísérletek leállítását kérte Róhánitól az amerikai külügyminiszter

Szergej Sojgu Teheránban - Irántól is katonai segítséget vár Oroszország

Irán szabadon engedett öt bebörtönzött amerikait, cserébe hozzájut 6 milliárd dollárhoz