A béke hírnökeként utazik Ferenc pápa Egyiptomba

A béke hírnökeként utazik Ferenc pápa Egyiptomba
Írta: Euronews

Látogatása vigasz és bátorítás kíván lenni a Közel-Keleten élő keresztények számára, és megbékélés üzenete az iszlám világ felé.

Egyiptom Ferenc pápát várja. Hatalmas a biztonsági készültség, a katolikus egyházfő pénteken érkezik Kairóba.

“A béke hírnökeként és zarándokként érkezem majd oda, ahol kétezer évvel ezelőtt a szent család is menedékre talált” – szólt az egyiptomi muzulmán és a keresztény közösségeknek küldött videoüzenetében a pápa.

Az egyházfő a kopt keresztényeket is felkeresi majd.

- Ez a pápai látogatás – a történtek után – gyógyír az egyiptomiak szívének. A pápa érkezése, az ő együttérzése megszilárdítja a szolidaritás érzését a nép körében – nyilatkozta a kopt katolikus egyház szóvivője.

- Nagyon boldogan várjuk a pápa egyiptomi látogatását – halljuk egy katolikus hívőtől. A szeretet és a béke üzenetével érkezik. Így próbálja bizonyítani a világnak, hogy Egyiptom még mindig biztonságos, a terrorizmus nem győzte le országunkat.

Virágvasárnap legalább 45 ember életét követelte két öngyilkos merénylet Egyiptomban. Először Kairótól északra, Tanta város Szent György-templomában robbant pokolgép a mise idején. Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál.

A kopt egyház Egyiptom legnagyobb keresztény közössége.

kapcsolódó cikkek