A londoniak ravasz húzásnak gondolják May bejelentését

A londoniak ravasz húzásnak gondolják May bejelentését
Írta: Euronews

Abban viszont nem biztosak, hogy ez jót tesz az országnak.

Június 8-ra előrehozott választásokat tervez a brit miniszterelnök, és ha szerdán erre a parlament kétharmada is áldását adja, akkor ez is fog történni.

Theresa May bejelentését teljesen váratlan, de ravasz húzásnak tartják a londoniak. Viszont arról megoszlanak a vélemények, hogy ez segít az Egyesült Királyságnak vagy sem.

A brit kormányfő korábban úgy érvelt, nincs szükség soron kívüli parlamenti választásra.

- Teljesen érthető lépés a részéről, hiszen a közvélemény-kutatások szerint 21 százalékkal előzi a Munkáspártot, így erősítheti pozícióját – véli ez a brit férfi.

- Azt hiszem ez egy jó húzás tőle, előnyös a pártjának is. Gyanítom, most majd egy helyre összpontosulnak brexit-pártiak és érveik, a parlamentben pedig kisebb ellenszéllel kell ezután dolgoznia – feltételezi egy másik londoni.

May népszerűsége jelenleg igen magas; a lakosság 55 százaléka támogatja őt, míg a Munkáspárt romokban hever.

- Szerintünk teljesen tudatos az időzítés a részéről, hiszen az ellenzék meggyengült, és nincs hiteles alternatíva. Ez rossz hír az országnak – gondolja ez a férfi.

- Nem hiszem, hogy ez segít az országon, sokkal inkább a kormány erősödik ezzel. Úgy gondolom, országunknak nem tesz nagy szívességet, hogy őszinte legyek. Ez egy megosztó lépés, de várjuk ki a végét – hallunk egy szkeptikus véleményt is.

A Konzervatívok egyébként úgy számolnak, hogy mindenképpen növelni fogják a többségüket a törvényhozásban. Most 17 fős többségük van, ennél jóval többet várnak.

Vannak akik szóviccel ütik el a dolgot a Twitteren.

És egyéb viccek is előkerültek.

kapcsolódó cikkek