Szíria: gyász és döbbenet a gáztámadás után

Szíria: gyász és döbbenet a gáztámadás után
Írta: Euronews

A damaszkuszi kormány továbbra is tagadja, hogy tiltott fegyvert vetett be a polgárháborúban.

A szíriai Han Sejkúnban még mindig láthatók a pusztítás nyomai két nappal a keddi vegyifegyver-támdás után.

A feltehetőleg szarin gázzal végrehajtott bombázásért a lázadók és a nyugati országok egyöntetűen az Aszad elnökhöz hű erőket teszik felelőssé. A damaszkuszi kormány ugyanakkor tagadja, hogy tiltott mérges gázt vetett be a polgárháborúban.

Walid Moallem külügyminiszter mégsem támogatja, hogy nemzetközi tényfeltáró vizsgálatot tartsanak a helyszínen. Azt mondta, sok kérdést vetne fel a vizsgálóbizottság létrehozása. Biztosítani kellene, hogy ne legyen átpolitizált, maradjon semleges, tagjait pedig széles körből válogassák össze. A munkáját pedig Damaszkuszban kezdje, ne Törökországban – mondta a politikus.

A hat éve tartó polgárháború humanitárius katasztrófához vezetett az arab országban.

Az ENSZ továbbra sem tudja eljuttatni létfontosságú segélyeit a nélkülöző civileknek. A világszervezet illetékese, Jan Egeland Genfben azt mondta, hogy ehhez szükségük volna a kormány és a fegyveres ellenzéki csoportok beleegyezésére is. Főképpen pedig egy 72 órás tűzszünetre azokon a területeken, ahol most harcok dúlnak.

Egeland reméli, hogy ez a pillanat vízválasztó lesz. Bízik abban, hogy a világ vezető politikusai végre ráébrednek a polgári lakosság szenvedéseire, amit minden nap látnunk kell. Reméli, hogy újra a diplomáciáé lesz a főszerep, a humanitárius és a politikai ügyekben is.

A keddi gáztámadásnak akár száz halálos áldozata is lehet, köztük nagyon sok a gyerek. A túlélők folyamatosan temetik és gyászolják halottaikat jó néhányan még mindig sokkos állapotban.

kapcsolódó cikkek