Brazília: százezrek tüntettek a nyugdíjreform ellen

Brazília: százezrek tüntettek a nyugdíjreform ellen
Írta: Euronews

A fővárosban és Rióban elszabadultak az indulatok.

Kormányellenes tüntetők csaptak össze a kivezényelt rendőrökkel Rio de Janeiróban. A brazil szakszervezetek felhívására országos demonstrációk kezdődtek a Michel Temer vezette konzervatív kabinet nyugdíjreform-tervezete ellen, amely 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt.

Rióban a tömegközlekedési dolgozók sztrájkjával kezdődött a megmozdulás, de elszabadultak az indulatok. A rendőrség könnygázzal oszlatta a tömeget.

Sao Pulóban a korábbi, munkáspárti elnök, a korrupció-gyanúban keveredett Lula Da Silva is csatlakozott a tüntetőkhöz. A Brazíliában máig legnépszerűbb politikus szerint csak egy demokratikusan megválasztott, legitim elnök állíthatja helyre a közbizalmat. A Dilma Rousseffet „megpuccsoló” Temer pedig nem az.

A fővárosban a köztisztviselők és munkások tüntetésén egy 1500 fős csoport elfoglalta a pénzügyminisztérium épületének több emeletét.

Belo Horizontéban, Recifében, Curitibában is, országosan mintegy 200 ezren tiltakoztak Temer, a brazil gazdaságot évszázados recesszióból kirángatni hivatott reformcsomagja ellen.

kapcsolódó cikkek