BL-visszavágók: a Juve nyugodtabb lehet, mint a Sevilla

BL-visszavágók: a Juve nyugodtabb lehet, mint a Sevilla
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kedden két nyolcaddöntő mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája.

HIRDETÉS

Kedden két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája.

Az olasz bajnok Juventus a Portót fogadja Torinóban, a nyolcaddöntő visszavágóján. A Juve már az első, portugáliai mérkőzést is megnyerte 2–0-ra, a horvát Marko Pjaca és a brazil Dani Alves három perc alatt szerezte a két gólt. Így a zebráknak minden esélyük megvan a továbbjutásra, főleg hogy újra játékra kész a betegségéből felépült Mario Mandžukić és Juan Cuadrado, aki letöltötte eltiltását. Chiellini és Marchisio szereplése kétséges.

A Portónak rettenetesen nehéz dolga lesz, hogy megfordítsa a párharcot, a Juve ugyanis 2015 augusztusa óta, 46 mérkőzésen veretlen maradt hazai pályán.

A másik keddi találkozón a Sevilla Angliába látogat, a bajnoki címvédő Leicesterhez. Az első meccsen 2–1-re győztek a spanyolok, így a hazaiaknak akár egy 1–0-s győzelem is elég a továbbjutáshoz, ami óriási meglepetés lenne.

A Rókák új menedzsere, a szezon végéig szerződtetett Craig Shakespeare a legnagyobb tisztelettel beszélt a spanyol csapatról.

– A Sevillának hatalmas rutinja van a nemzetközi kupákban. Az elmúlt években háromszor is megnyerték az Európa-ligát. Szerintem a szokásos felfogásban játszanak majd, kitűnő pozíciós játékot. Nagyszerű támadóik vannak, akikre nagyon oda kell majd figyelnünk – mondta az edző.

A Sevilla jól szerepel a spanyol bajnokságban, a két óriás, a Real Madrid és a Barcelona mögött a harmadik helyen áll a La Ligában.

Jorge Sampaoli csapata ebben az idényben már öt Bajnokok Ligája-meccset hozott le kapott gól nélkül, és ez igencsak reményt keltő, mielőtt az együttes pályára lép a King Power stadionban. A Sevilla még sohasem jutott a legjobb nyolc közé a BL-ben, most itt a nagy alkalom.

Szerdán lejátsszák a nyolcaddöntők utolsó két visszavágóját is, az Atlético Madrid kétgólos előnnyel várja a Bayer Leverkusen vendégjátékát (4–2), a Monaco kétgólos hátrányt szeretne megfordítani a Manchester City ellen (3–5).

A mérkőzések szokás szerint 20 óra 45 perckor kezdődnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bojkottot jelentettek be az ukránok egy UEFA-döntés miatt

Jönnek a csoportmeccsek, kedden kezdődik a Bajnokok Ligája

Befejezték a sztrájkot a női focisták Spanyolországban