Méltatlan befejezés

Méltatlan befejezés
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A BL mellett korszakos edzőjétől is búcsúzhat az Arsenal.

Újra besült az ágyú, hiszen zsinórban hetedszer esett ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből az Arsenal labdarúgócsapata. A Bayern München ellen 5-1-re elbukott londoni visszavágón az “ágyúsok” középhátvédjét, Laurent Koscielny-t ugyan vitatott körülmények között állította ki a játékvezető, ám aligha csak ezen múlott, hogy a németek 10-2-es összesítéssel jutottak a legjobb nyolc közé! Az Arsenal a 2006-ban átadott stadionjában először kapott 5 gólt.

HIRDETÉS

Az összecsapás utáni sajtótájékoztatón az angolok menedzsere, Arsene Wenger elmondta, hogy nehéz volt a kedd esti mérkőzés csapatának, ugyanakkor sokáig megfelelő tempóban és jól teljesítettek, ám amikor már csak tizen maradhattak a pályán, valószínűleg azt érezték a játékosai: lehetetlen felállni.

A szurkolók viszont egyértelműen üzentek Wengernek: a meccs végére szinte üresen kongott a stadion, emellett távozásra szólították fel a franciát. Az Arsenalt több mint 20 éve irányító Wengernek a szezon végén lejár a szerződése, amit egyre valószínűbb, hogy nem hosszabbít meg a klubbal.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mauricio Pochettino a Chelsea új menedzsere

Elődöntős a címvédő Real Madrid a BL-ben

Jönnek a csoportmeccsek, kedden kezdődik a Bajnokok Ligája