Kemény izraeli és szaúdi bírálat Iránnak

Kemény izraeli és szaúdi bírálat Iránnak
Írta: Euronews

Az izraeli védelmi miniszter szerint Iránnak az a célja, hogy aláássa Szaúd-Arábia és a Közel-Kelet más országainak stabilitását.

Az izraeli védelmi miniszter szerint Iránnak az a célja, hogy aláássa Szaúd-Arábia és a Közel-Kelet más országainak stabilitását.

Avigdor Lieberman a müncheni biztonságpolitikai konferencián arról beszélt, hogy Irán a másfél évvel ezelőtt kötött atomalku ellenére továbbra is veszélyes.

- Az iráni megállapodás a másolata az észak-koreainak, és ugyanaz lesz az eredménye. Láttuk, mire jutottunk Észak-Koreával. Ha bárkit megkérdeznek a Közel-Keleten, mindenki egyetért abban, hogy Irán egy újabb példája lesz az észak-koreai helyzetnek – véli Lieberman.

Hozzá hasonlóan a szaúdi külügyminiszter, Adel bin Ahmed al-Dzsubeir is azt mondta, hogy Irán a legnagyobb állami támogatója a terrorizmusnak a világon.

Az iráni külügyminiszter párbeszédet sürgetett a Perzsa-öböl térségében. Mohamed Dzsavád Zaríf
azt ígérte, hogy nem fognak atombombát építeni, ugyanakkor Trump amerikai elnökre utalva azt mondta, hogy fenyegetésekkel nem lehet őket befolyásolni.

Úgy fogalmazott, hogy országát nem érdeklik a fenyegetések, ellenben jól reagál a tiszteletre.

A konferencián a szíriai ellenzék megerősítette, hogy elkötelezett a béketárgyalások mellett, de ragaszkodik Aszad elnök távozásához.

Az ENSZ szíriai különmegbízottja, Staffan de Mistura hangsúlyozta, hogy ha le akarják győzni az Iszlám Államot, akkor hiteles, politikai megoldásra van szükség Szíriában, még akkor is, ha ez bonyolultnak és távolinak tűnik. Mint mondta, ez az a kihívás, amellyel a következő hetekben szembesülünk.

kapcsolódó cikkek