NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Intelligensebbek az elsőszülött gyerekek

Intelligensebbek az elsőszülött gyerekek
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy kutatás szerint az elsőszülött gyerekek egész kis korukban több szellemi jellegű törődést kapnak szüleiktől, mint a fiatalabb testvéreik, ennek pedig később látványos eredménye…

HIRDETÉS

Egy kutatás szerint az elsőszülött gyerekek egész kis korukban több szellemi jellegű törődést kapnak szüleiktől, mint a fiatalabb testvéreik, ennek pedig később látványos eredménye lesz.

Az Edinburgh Egyetem és a Sydney Egyetem vizsgálata szerint, függetlenül attól, hogy az egy családban született gyerekekkel megpróbálnak ugyanannyit törődni, és az érzelmi intelligenciájuk hasonló lesz, az elsőszülött gondolkodása fejlettebbé válik.

A későbbiekben ez az iskolai eredményekben, és akár a felnőttkori fizetésekben is tükröződhet.

Mintegy 5000 gyereket figyeltek meg a születése előtti időszaktól kezdve, egészen 14 éves koráig. Kétévente értékelték az adatokat. Olyan tesztet kellett kitölteniük, mely egyebek mellett az olvasást és a betűfelismerést mérte. Közben információt gyűjtöttek a családi háttérről és az anyagi lehetőségeikről is.

Természetesen a szülői magatartással is foglalkoztak a kutatók: a születés előtti és utáni viselkedéssel, az esetleges dohányzással, alkoholfogyasztási szokásokkal, a mentális állapottal és az érzelmi támogatással.

Az eredmények azt mutatták, hogy az elsőszülöttek már egész kis korban előnybe kerülnek, ami hároméves korig tart. Később már csak minimális mértékben nő a különbség.

A kutatás szerint a másodszülöttekkel valamelyest kevesebbet foglalkoznak a szülők. Nem mesélnek annyit, és nem játszanak annyit velük.

A felmérés a Journal of Human Resources-ban jelent meg.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?

Tüntetés kellett ahhoz, hogy célba érjen az állami egyetemek dolgozóinak levele

Megtalálták a nyáron eltűnt francia kisfiú maradványait