NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az orosz doppingellenes ügynökség: manipulálták az interjút

Az orosz doppingellenes ügynökség: manipulálták az interjút
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Beismerő interjút adott egy orosz hatósági vezető a New York Times-nak.

HIRDETÉS

Az orosz doppingellenes ügynökség szerint kiragadtak részleteket a testület igazgatójának nyilatkozatából, így jöhetett le a New York Times-nak adott interjújából az, hogy a sportolók doppingoltatását állami hivatalok és intézmények szervezték.

Anna Ancseliovics az interjúban“intézményes összeesküvést” emlegetett. Elmondta azt is, amit a nemzetközi vizsgálat már korábban felderített, hogy a vizeletmintákat az orosz titkosszolgálat és a sportminisztérium közreműködésével sikerült manipulálniuk az olimpiákon.

Az orosz doppingellenes ügynökség igazgatója ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy ez nem kormánymegrendelésre történt, és semmiképpen sem az államfő, Vlagyimir Putyin utasítására.

Az orosz sportolók doppingbotrányát 2014-ben robbantotta ki egy orosz atléta, Julija Sztyepanova, aki férjével együtt leleplező nyilatkozatot tett a német sajtóban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vizsgálatot rendelt el, így gyűrűzött tovább az ügy egészen addig, míg végül az orosz sportolók többségét eltiltották az idei riói olimpiától is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Putyin: nincs állami doppingrendszer

Orosz doppingbotrány: több mint ezer sportoló érintett

Dopping - Konferencia az "új időszámításról"