Megrohamozták a bankokat a görög nyugdíjasok

Megrohamozták a bankokat a görög nyugdíjasok
Írta: Euronews

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök népszerűnek szánt intézkedése vegyes érzelmeket váltott ki.

Megrohamozták a bankokat a görög nyugdíjasok, hogy felvegyék a karácsonyi különpénzt, amelyet az athéni kormány szavazott meg nekik az ünnepek előtt.

Volt olyan bankfiók, ahol sok százan kényszerültek várakozni csütörtökön, mire sorra kerültek. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök népszerűnek szánt intézkedése vegyes érzelmeket váltott ki az érintettekből.

„A nyugdíjasok kigúnyolása”

Egyikük azt mondta, hogy nagyon jól jön a pénz, mert így a kisnyugdíjasok is tudnak karácsonyi ajándékot venni az unokáiknak. Bármennyit kapnak is, jó hasznát veszik – tette hozzá Szkourasz Konsztandinosz.

Egy várakozó asszony „a nyugdíjasok kigúnyolásának” nevezte a bónuszt, azok után, hogy előbb a felére csökkentették a járandóságát. Ezzel együtt a pénzt azért ő is felveszi – árulta el tudósítónknak.

Mennyi az annyi?

Az egyszeri nyugdíj-kiegészítésre azok jogosultak, akiknek a havi nyugdíja kevesebb mint 850 euró (264 ezer forint). A juttatás összege a 850 euró és az adott személy nyugdíja közötti különbözet. Akinek például 500 euró a nyugdíja, az 350 eurót kap egyszeri kiegészítésként. Akinek viszont 700 euró a nyugdíja, az egységesen 300 eurót kap a kormánydöntés értelmében.

A becslések szerint csaknem 1,6 millió ember, a görög nyugdíjasok több mint 60 százaléka jogosult a bónuszra, miután az elmúlt években több lépésben 20–50 százalékkal csökkentették a nyugdíjakat Görögországban.

Felbőszített hitelezők

A tizenharmadik havi nyugdíj megszavazása, és az ezzel járó 617 millió eurós extra kiadás feldühítette az ország hitelezőit. Válaszul az eurócsoport felfüggesztette az adósságterhek enyhítésére elfogadott könnyítéseket.

Ciprasz miniszterelnök pár napja felszólította nyugati tárgyalópartnereit, hogy tanúsítsanak megértést a görögországi gondok iránt, majd hozzátette: – Ne követeljenek olyasmit, amiről tudják, hogy nem bírná ki a görög gazdaság, amely még mindig magán viseli a hitelezők hibás döntései okozta sérülések nyomait.

Az államcsőd szélén

Az államcsőd szélén egyensúlyozó Görögország költségvetését nemzetközi hitelek tartják működésben, már több mint hat év óta. A jelenlegi már a harmadik mentőcsomag, 86 milliárd euró értékben. Cserébe az athéni kormány átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.

A legújabb hitelcsomag finanszírozásában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már nem vesz részt, mert nem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését, ezért annak enyhítését szorgalmazza, ám a hitelező a német kormány az adósságelengedés minden formáját elutasítja.

kapcsolódó cikkek