A berlini merénylet miatt keresett férfi bátyját már megtalálták

A berlini merénylet miatt keresett férfi bátyját már megtalálták
Írta: Tibor Vovesz

Egyelőre senkit sem vettek őrizetbe, hiába terjedtek el erről hírek.

Cáfolta a német szövetségi főügyész szóvivője, hogy négy embert elfogtak volna a hétfő berlini kamionos merénylettel összefüggésben.

Korábban a berlini Kreuzberg kerületet érintő rendőrségi rajtaütésekről terjedtek el értesülések, és csütörtökön először maga a főügyész is megerősítette a négy őrizetbe vétel hírét, amit alig fél órával utána visszavontak.

A német rendőrség a 24 éves Anis Amrit keresi. A tunéziai menedékkérő nevére kiállított dokumentumokat találtak a 12 halálos áldozatot követelő hétfői támadáshoz használt kamion sofőrülése alatt.

- Megdöbbentem, mint minden tunéziai – mondta a körözött férfi testvére, aki még mindig a tunéziai fővárosban lakik. Vidéken élő anyjukat kihallgatta a tunéziai rendőrség, úgy tudták meg, hogy mi történt – tette hozzá Abdelkader Amri.

A keresett férfi menedékkérelmét elutasították, de nem tudták kitoloncolni az országból, papírok híján. Úgy tudni, idén egy ideig meg is figyelték, bizonyítékok hiányában azonban ezt leállították.

A hétfői merényletben egy berlini karácsonyi vásár nézelődői közé hajtott egy férfi egy lengyel rendszámú kamionnal. A támadásban 11 ember halt meg, és a merénylő megölte a teherautó sofőrjét is. 49-en sérültek meg, egyikük egy magyar volt, de neki nem esett nagyobb baja.

A támadás után elfogtak egy afgán férfit, de őt később elengedték. Szerdán a vezetőfülkében talált irat alapján egy tunéziai férfi fényképét tették közzé, őt keresik az akcióval összefüggésben.

A hétfői berlini merénylet volt a legvéresebb támadás német földön az elmúlt 35 évben.

kapcsolódó cikkek