Írta: Euronews
Amit biztosan tudunk December 19-én hétfőn este 8 óra körül egy kamion hajtott bele a berlini karácsonyi vásárba 12 ember életét vesztette és 48-an megsérültek, a német rendőrség közlése szerint
Amit biztosan tudunk
- December 19-én hétfőn este 8 óra körül egy kamion hajtott bele a berlini karácsonyi vásárba
- 12 ember életét vesztette és 48-an megsérültek, a német rendőrség közlése szerint
- A rendőrség szerint valószínűsíthető, hogy terrortámadás történt. A német belügyminiszter kedd délelőtt közölte, hogy merénylet történt
- A férfi, akit a kamion vezetésével gyanúsítanak elmenekült a helyszínről, de sikerült elkapniuk és letartóztatni. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy egy 23 éves pakisztáni menekült, és kisebb bűncselekmények miatt már ismerte a rendőrség Kedd kora délután a rendőrség közölte, hogy nem biztosak benne, hogy a elfogott pakisztáni férfi vezette a teherautót a vásárba.
- Egyelőre nem közölték az áldozatok nemzetiségét. Magyar áldozatról nem tudni, azonban a berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat.
- Egy lengyel férfit holtan találtak a teherautóban, a rendőrség szerint nem ő vezette a járművet az eset idején
- A Lengyelországban regisztrált kamion a Breitscheidplatzon lévő karácsonyi vásárba hajtott, és körülbelül 50-80 méteren át ment még
- A szállítmányozási cég főnöke, melynek a tulajdonában van a teherautó, azt mondta, hogy tökéletesen megbízik a sofőrben, és nem hiszi, hogy ő vezette volna a vásárba a járművet. A sofőr felesége azt mondta, hogy délután négy után elvesztette a kapcsolatot a férjével.
Hol történt a támadás