Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az első találkozás: Obamánál járt Trump

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Az első találkozás: Obamánál járt Trump

Donald Trump magángépével érkezett Washingtonba. A szűk két napja megválasztott amerikai elnököt a hamarosan leköszönő hívta meg.

Érdekesség, hogy Trump nem a főbejáraton érkezett a Fehér Házba, és így a sajtót is elkerülte.

Az Ovális iroda zárt ajtói mögött megtartott, másfél órás beszélgetés a hatalomátadás első lépése volt.

Barack Obama szerint kiváló és széleskörű eszmecserét folytattak.

- Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, ha a megválasztott Elnök Úr sikeres lesz – amihez mi minden támogatást megadunk -, akkor az ország sikeres lesz – jelentette ki a találkozó után Obama.

Rövid nyilatkozatát Donald Trump azzal kezdte, hogy ez volt az első személyes találkozója Obama elnökkel.

- A jövőben is várom az Elnök Úr tanácsait. Most sok különböző, köztük fontos témát megbeszéltünk. Nehéz kérdéseket is. Megtiszteltetés számomra, hogy az Elnök Úrral tárgyalhattam, és arra számítok, még több találkozásunk is lesz a jövőben – fogalmazott Trump.

Találkozójuk után a megválasztott elnök a Capitoliumra ment, ahol a képviselőház republikánus elnökével, Paul Ryan-el, valamint demokrata törvényhozókkal is tárgyalt.