EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Irak: a vártnál jobban indult Moszul ostroma

Irak: a vártnál jobban indult Moszul ostroma
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kurd pesmergák és a kormányerők felszabadítottak 200 négyzetkilométert Moszul határában.

HIRDETÉS

Az iraki és az amerikai parancsnokság is elégedett Moszul ostromával.

Bagdad és a Washington vezette nemzetközi koalíció hétfőn indított végső támadást az Iszlám Állam terrorszervezet iraki fellegvárának visszavételére.

A másfél milliós nagyváros a terroristák hadjáratának kezdetén, 2014 júniusában esett el.

Moszul keleti részén mintegy 200 négyzetkilométernyi területet már visszafoglaltak a kurd csapatok és a kormányhadsereg. Ez volt első közös hadműveletük, mióta az Iszlám Állam betört az országba.

A Pentagon szóvivője, Peter Cook szerint még korai mondani bármit is, hiszen csak az első napján vannak túl egy igen kemény ostromnak. Ez még jó ideig eltarthat. Az iraki hadsereg a tervezett tempóban, sőt annál gyorsabban nyomul előre, de ebből következtetést levonni egyelőre nem lehet.

A szóvivő elismételte, hogy harcoló alakulatokat az amerikai hadsereg Moszul alá sem küld.

A terroristák öngyilkos merénylőkkel és olajjal megtöltött, lángoló árkokkal védekeznek a kormányerők offenzívája ellen.

A hadsereg korábban röpcédulákkal figyelmeztette Moszul lakosságát a közelgő ostromra, hogy aki akar és tud, meneküljön. Várhatóan százezrek indulnak útnak.

A segélyszervezetek humanitárius katasztrófától tartanak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

ENSZ: százezrek menekülhetnek el Moszulból

Moszul, a város élete az Iszlám Állam fővárosaként

Moszul: átfogó offenzíva az Iszlám Állam fellegvára ellen