Trump: "börtönt érdemelne Hillary Clinton"

Trump: "börtönt érdemelne Hillary Clinton"
Írta: Tibor Vovesz

Az előzőnél kíméletlenebb volt az amerikai elnökjelöltek második tévés vitája.

Érezhetően feszültebb volt az amerikai elnökjelöltek második televíziós vitája, mint a pár hete tartott első, szintén intenzív találkozójuk. A republikánus Donald Trump a nőkről tett megjegyzései, a demokrata Hillary Clinton a WikiLeaks-en megjelent, korábbi beszédei miatt kényszerült magyarázkodásra.

- Nemcsak a nőkhöz való viszonya kérdőjelezi meg, hogy alkalmas lenne-e elnöknek. De szavaival támadta már a bevándorlókat, a színes bőrűeket, a spanyol-ajkúakat, a fogyatékkal élőket, a hadifoglyokat, a muzulmánokat és még sokakat. Ez az igazi Donald Trump – bírálta ellenfelét Hillary Clinton.

A republikánus jelölt sem késlekedett visszavágni. Trump ismét azt hozta elő, hogy Hillary Clinton még külügyminiszterként magán e-mail címét használta egyes hivatalos levelekhez is.

- Ha nyerek, arra fogom utasítani a legfőbb ügyészt, hogy külön ember foglalkozzon a megannyi hazugságával, megtévesztésével, amire még nem volt példa. Az FBI nyomozói már nagyon mérgesek lehetnek – utalt Donald Trump arra, hogy a szövetségi ügynökök egy éve foglalkoznak a kitörölt üzenetekkel.

A vita hevében Trump azt is odavetette ellenfelének, hogy ha rajta múlna, akkor Hillary Clinton már börtönben lenne. Az előző vitához hasonlóan szóba került még a többi között az egészségügy, az adók, a szíriai rendezés. Az utolsó kérdés a másik jelölt erényeiről szólt. Hillary Clinton Trump gyermekeit méltatta, Donald Trump a demokrata politikus küzdőszellemét és elhivatottságát dicsérte.

A harmadik, utolsó vitájuk jövő szerdán lesz.

kapcsolódó cikkek