NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kikapott az angol listavezető

Kikapott az angol listavezető
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Kornerben, az Euronews futballperceiben az előző hét legérdekesebb eseményeit foglaljuk össze.

HIRDETÉS

A Kornerben, az Euronews futballperceiben az előző hét legérdekesebb eseményeit foglaljuk össze.

A City első veresége

Az angol bajnokság első és második helyezettje egymás ellen játszott vasárnap, a találkozó nem okozott csalódást. A Tottenham legyőzte a Manchester Cityt, amely első vereségét szenvedte el.

A találkozót a Tottenham kezdte jobban. A hazai csapat már a 9. percben vezetett Kolarov öngóljával.

A City a folytatásban sem talált magára, az első félidő végére pedig már kétgólos hátrányban volt. A 37. percben Dele Alli vette be Claudio Bravo kapuját.

Lehetett volna még gól a második félidőben is, a chilei kapus azonban hárította Lamela tizenegyesét. A Tottenham 2–0-ra nyert, így a Manchester City mögött egy ponttal – második az angol bajnokságban.

Remeklő Tottenham-védelem

Szokásos rovatunk, a “Fent és lent” szereplőit is az angol rangadó résztvevői közül választottuk.

Remekelnek idáig a Tottenham hátsó emberei. Hét találkozón a londoni védelem mindössze három gólt kapott – ezzel a legjobb az angol bajnokságban.

Mauricio Pochettino nem először győzte le Josep Guardiolát. Az argentin már a 2009-es barcelonai derbin is felülmúlta a katalán edzőt, amikor az Espanyol megverte a Barcelonát.

Pep Guardiola ebben a szezonban már nem javíthat rajtrekordot. A Manchester City hat győzelemmel kezdte a bajnokságot, a Chelsea viszont a 2005/06-os szezonban kilenccel.

Tizenegyest rontott Erik Lamela. A középpályás hibájával együtt az utolsó öt büntetőből a Tottenham hármat hagyott ki a Manchester City ellen.

Az edzők véleménye

A két edző, Pep Guardiola és Mauricio Pochettino régóta ismerik egymást. Mindketten játszottak és edzősködtek is a spanyol bajnokságban. A mesterek hasonlóan látták a rangadót.

Spanyolországban Pochettino az Espanyol, Guardiola a Barcelona játékosa és edzője is volt. A trénerek útja most Angliában keresztezte egymást.

- Csak gratulálhatunk a Tottenhamnek. Ha jobb az ellenfél, abból tanulni kell és el kell ismerni. A futball ilyen, egyszer nyersz, máskor veszítesz. Meg kell vizsgálnunk, mit csináltunk rosszul, de megyünk tovább a megkezdett úton – mondta a City edzője, Pep Guardiola.

- Nagyon boldog vagyok, majdnem tökéletesen játszottunk. Remekelni kell ahhoz, hogy legyőzzünk egy ilyen gárdát, mint a Manchester City. Nagyon büszke vagyok a csapat produkciójára, illyetve a munkára, amit a játékosok elvégeztek – összegzett Pochettino.

“Spurfect

A mérkőzésről írva nem egy angol újság a londoni klub nevével űz szójátékot.

Így tesz például a Mirror Sport és a Star Sport is. Utóbbi a Spurs és a tökéletes, azaz perfect szavakból alkotta meg a “Spurfect” címet.

A Tottenhamet a lapok többsége dicséri.

Akár tévedhetünk is

Ezen a héten már újra világbajnoki selejtezőket játszanak az európai válogatottak. Néhány eredményt megpróbálunk eltalálni, amit megtehetnek önök is a #thecornerscores hashtag segítségével.

HIRDETÉS

Az Euronews sportszerkesztőségének tippjei:

Olaszország – Spanyolország 1-2
Törökország – Ukrajna 1-1
Franciaország – Bulgária 3-0
Portugália – Andorra 4-0

De ne feledjék: Akár tévedhetünk is!

Csodakapus az ötödosztályból

Mielőtt búcsúznánk, megmutatjuk, hogy nem csak a topbajnokságok játékosai képesek csúcsprodukcióra. Egy tizenegyes utáni kapusbravúrokat láthatnak a francia bajnokság ötödik osztályából.

Érdemes megnézni!

HIRDETÉS

A Korner legközelebb jövő hétfőn jelentkezik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mauricio Pochettino a Chelsea új menedzsere

A Manchester City nyerte a labdarúgó klubvilágbajnokságot

Jönnek a csoportmeccsek, kedden kezdődik a Bajnokok Ligája