Elhunyt Carlo Azeglio Ciampi

Elhunyt Carlo Azeglio Ciampi
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Olaszország volt köztársasági elnöke 95 éves volt.

Elhunyt a 95 éves Carlo Azeglio Ciampi, volt olasz államfő, akinek politikai karrierje a II. világháború idején, az antifasiszta mozgalomban kezdődött.

HIRDETÉS

Mielőtt államfővé választották, egy éven át kormányfő, két cikluson át pénzügyminiszter, majdnem másfél évtizedig jegybank-elnök volt.

Egységes Olaszországért, erős Európai Unióért dolgozott

Köztársasági elnökként 1999 és 2006 között, illetve korábban, mint pénzügyminiszter, jelentős szerepet játszott az euró olaszországi bevezetésében.

Miniszterelnökként szakértői kormányt vezetett a korrupció elleni harc jegyében 1993 tavaszától egy éven át.

Az ezt megelőző 14 évben az olasz jegybank elnöke volt.

1996 és 1999 között pénzügyminiszter volt két egymást követő kabinetben is, vagyis ő felelt a közös európai valuta bevezetésének előkészítéséért.

2007-ben a mostani kormánypárt, a balközép Demokrata Párt tiszteletbeli tagjává választotta, miután több mint 60 éven át függetlenként politizált. Az elmúlt száz évben ő volt az egyetlen olyan olasz kormányfő, aki nem volt tagja a parlamentnek.

Az Euronews tudósítója Ciampi államfői beiktatásáról beszélt pénteken este az elnöki palota előtt. Arról, hogy akkor az olaszok állampolgári jogainak és a nemzeti egységnek az érvényre juttatására esküdött fel. Később bebizonyította, hogy ezek nem csak szavak voltak. Mindig is az olasz egységet képviselte, az antifasiszta ellenállás hagyományainak, az alkotmány alapelveinek nevében lépett föl. Európa egy olyan korszakalkotó politikusát veszítette el, aki évtizedeket szentelt az Európai Unió megszilárdításának – mondta Sabrina Pisu.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az olasz kormány felháborodott, amiért Berlin migránsokat mentő civileket támogat

98 éves korában elhunyt Giorgio Napolitano volt olasz elnök

Halálos fenyegetések árnyékában érkezett Nápolyba Meloni, hogy mutassa, nem a maffia az úr