NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ankara: 16 ezren vannak rács mögött a puccskísérlet miatt

Ankara: 16 ezren vannak rács mögött a puccskísérlet miatt
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az adat hivatalos, a török kormány közölte kedden azzal együtt, hogy ha Washington nem adja ki Gülent, baj lesz.

HIRDETÉS

Törökországban 16 ezer embert tartóztattak le a július közepi puccskísérlet óta.

Ez hivatalos adat, a török kormány tette közzé kedden.

A nemzetközi szervezetek és a sajtó becslései szerint még legalább 45 ezer embert elbocsátottak azzal, hogy köze van az Amerikában élő hittudós, Fethullah Gülen titkos törökországi hálózatához.

A Nyugat folyamatosan hangot ad fenntartásainak, csakhogy a helyzetet jócskán bonyolítja Brüsszel és Ankara menekültügyi megállapodása.

A török kormány Fethullah Gülent vádolja a puccs kitervelésével és irányításával, úgyhogy kiadatását kéri, de hiába.

A török igazságügyi miniszter azt mondta kedden, hogy ezzel Washington kockára teszi a két ország kapcsolatát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Százak kaptak életfogytiglant Törökországban

Erdogan és Putyin a török-orosz kapcsolatok javításáról tárgyalt

Erdogan egyre kínosabb választás elé állítja az Európai Uniót