EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Magyar film nyert Karlovy Varyban, Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál kapta a fődíjat

Magyar film nyert Karlovy Varyban, Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál kapta a fődíjat
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Aranyglóbusz mellé 25 ezer dollár is jár

HIRDETÉS

A hazai közönség számára még ismeretlen Ernelláék Farkaséknál, Hajdu Szabolcs filmje nyerte a fődíjat Karlovy Varyban. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválján mutatták be a gigantikus állami támogatás nélkül, családi-baráti alkotásként készült 80 perces művet.

Hajdu Szabolcsnak ítélte a zsűri a legjobb színész díjat is, Farkas szerepét alakítja a családi drámában. A főbb szerepeket a rendező, a felesége, gyermekeik és barátaik alakítják, a forgatás helyszíne saját lakásuk volt. A felvételeket Hajdu tanítványai készítették. Stáblista itt

Hihetetlen olvasni, hogy mindössze hárommillió forintból hozták ki a teljes filmet. Ebben az esetben már a díj összege több, mint amennyibe a mű került. A Kristályglóbusz mellé 25 ezer dolláros pénzjutalom is jár.

A magyar mozikban ősszel vetítik először a tervek szerint Hajdu filmjét. A Karlovy Varyban aratott siker hatására egyre többen emlegetik, hogy most kellene idehaza is vetíteni a filmet, amikor a legnagyobb az érdeklődés.

A filmfesztivál hivatalos oldalán olvashatják a díjkiosztó ünnepségről szóló első tudósítást.

fotó: kviff.com

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hajdu Szabolcs föltette az i-re a pontot

Újra filmfesztivál Karlovy Varyban

"Nem elvárás, de reális cél a továbbjutás a foci Eb-n" - podcast Kele János futballszakíróval