NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szent Iván éj, amikor bármi megtörténhet

Szent Iván éj, amikor bármi megtörténhet
Írta: Rippel Veronika
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Az év legmisztikusabb éjszakáján a racionális világon túli kapuk is kitárulnak, koboldok, manók, szellemek és tündérek bóklásznak az emberek közt, fények gyúlnak az éjszakában, és lángra lobbannak a szívek. Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet!

A régiek úgy gondolták, hogy a fény a téli napfordulón születik meg, és a nyári napfordulón ér uralkodásának csúcsára. Ez a nyári éjszaka tradicionálisan a termékenység és a bőség ünnepe volt, aminek a hagyománya – mai keresztény neve ellenére – jóval régebbre, még a pogány időkre nyúlik vissza. A júniust egyébként a népi kalendáriumban sokáig Szent Iván havaként tartották számon. A keresztény egyház tanításaiba jól illeszkedett a fény és a sötétség harcának misztériuma, így némi keresztény tartalommal feltöltve beillesztették az ünnepeik sorába.

Termékenységünnepként a nyári napforduló rítusainak egyik központi témája a párválasztás volt: a bőséget hozó éjszakai virrasztás alatt gyakran szövődtek szerelmek. Ez a nyári napforduló ideje, a csillagászati nyár kezdete. A Nap az ekliptika (Nap útja) felett eléri a legmagasabb pontot, és kedden csaknem 16 órán keresztül tartózkodik a horizont felett, így ez az év legrövidebb éjszakája.

Mivel a mondavilág szerint ezen az éjszakán megnyílnak a világok közti kapuk, szabadon járnak-kelnek a szellemek és egyéb nem evilági lények, úgy tartják, az erre nyitottak könnyebben léphetnek kapcsolatba ilyenkor velük is. Az ünnep elengedhetetlen kelléke a tűz, amely egyebek közt a Nap hatalmának szimbóluma. Őseink tűzgyújtással tisztelegtek az ég királya előtt. A népi hagyományban a nyárközépi tűzgyújtás az éppen a tetőponton járó Napot ünnepelte. A tűzünnep mágiája egyben a világosság győzelme a sötétség felett, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképe. A régi korokban épp ezért a megtisztulással, a gyógyítással, a szerelemmel, a párkapcsolattal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.

Ezen a titokzatos éjjelen hatalmas tüzek gyúlnak mindenütt, hogy fényükkel eloszlassák a sötétséget, melegítsék, bátorítsák az embereket, és segítsék, hogy a magányos szívek párt találjanak. Ezen kívül égő fáklyákkal körbejárták a termést és a jószágot, hogy így megóvják azokat a rontástól és a rossz szellemektől. Volt, hogy tüzes kereket gurítottak le a dombról egy folyóba vagy tóba, így jelképezve a Nap égi útját. A tűzugrás az est egyik csúcspontja volt. Ezzel egyebek közt a Nap érlelte termés bőségét szerették volna befolyásolni, ezért a bátrabb fiatalok szívesen fitogtatták ilyenkor erejüket és bátorságukat. Mivel egy egész közösség sorsa függött a jó terméstől, ilyenkor a falvak apraja-nagyja együtt ünnepelt, és ez a jó szokás máig fennmaradt: a Szent Iván éj vidám társasági esemény a mai napig, amit vétek lenne egyedül tölteni!

Szerencsére erre a varázslatos éjszakára könnyű programot találni még akkor is, ha nálunk sajnos nem adnak ki munkaszüneti napot a megünneplésére, mint a szerencsés svédeknél. Magyarország-szerte is több ezer programot tartanak. Számos helyen várják az embereket tűzgyújtással, parázsugrással, szerelmi varázslással, borral, zenével és természetesen vidámsággal. Ehhez kapcsolódóan rendezik meg egyebek közt a Múzeumok Éjszakáját (június 25-én) is. Engedjük szabadon szárnyalni a képzeletet ezen az éjszakán, majd a végén ugorjuk át a parazsat, hogy teljesüljenek legtitkosabb vágyaink. Ezen az éjszakán még akár ez is megtörténhet!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Luis Montenegro bejelentette új portugál kormányának névsorát

Ferenc pápa 12 elítéltnek mosta meg a lábfejét egy női börtönben

Putyin F-16-osokra vonatkozó fenyegetése a NATO-val való háború kezdete lehet