NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hamarosan NATO-tag lesz Montenegró

Hamarosan NATO-tag lesz Montenegró
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Oroszország tiltakozása ellenére is jóvágyták a NATO-tagállamok külügyminiszterei Montenegró felvételét.

HIRDETÉS

Oroszország tiltakozása ellenére is jóvágyták a NATO-tagállamok külügyminiszterei Montenegró felvételét.

Az egykori jugoszláv tagköztársaság miniszterelnöke azt mondta, a szövetség tagjai bármikor számíthatnak majd rájuk.

A NATO megerősítené jelenlétét Kelet-Európában.

- Megvizsgáljuk, hogyan tudjuk növelni a NATO-erők jelenlétét a szövetség keleti részén, úgy, hogy szükség esetén nagyobb csapatösszevonásra is képesek legyünk – mondta a NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg.

Moszkva szerint a NATO a bővítéssel bekeríti az olyan országokat, mint Szerbia.

A legutóbbi NATO-Oroszország tanácskozás eredmény nélkül ért véget, a kapcsolat továbbra is feszült.

- A NATO azt állítja, a védelem mellett párbeszéd is van Oroszországgal. Egy diplomata azonban úgy fogalmazott, csak véletlenszerű kapcsolatuk van Moszkvával, hogy elkerüljék az incidenseket. Forrásunk elismerte, hogy a NATO-Oroszország tanács hatása csekély. Azonban még a varsói NATO-csúcs előtt összehívhatnak egy ilyen találkozót – mondta az Euronews riportere, Andrei Beketov.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét

Európai diplomára tett javaslatot az Európai Bizottság, azonban költségvetést nem rendeltek hozzá