Maradt nulla százalék az eurózónás alapkamat

Maradt nulla százalék az eurózónás alapkamat
Írta: Euronews

Az EKB részleteket közölt a júniusban induló vállalati kötvényvásárlási programról.

Az Európai Központi Bank nem változtatott sem az alapkamaton, sem a betéti kamaton csütörtöki ülésén, elemzők is erre számítottak.

Az alapkamat jelenleg nulla százalékon áll, míg a betéti kamat mínusz 0,4 százalékon.

A bankelnök közölt részleteket a júniusban induló vállalati kötvényvásárlási programról is, amelynek során az EKB nevében hat ország nemzeti bankja vásárolhat befektetésre ajánlott vállalati kötvényeket. Németország, Belgium, Franciaország, Belgium, Olaszország és Finnország nemzeti bankjai szerepelnek a programban.

- Ha egy cég banktulajdonos, de az anyacége nem egy bank, akkor megfelel a feltételeknek, Ám, ha egy bank az anyacége, akkor nem. A kockázatok meg lesznek osztva. Az euróban denominált, maximum 30 éves lejáratú kötvények érintettek. A kibocsátási limit 70 százalék – mondta Mario Draghi.

Az EKB márciusban jelentette be az eszközvásárlási program kibővítését, egyben 80 milliárd euróra növelte a havi keretet.

A túl laza monetáris politikával járó kockázatok miatt többen, főleg német politikusok, éles kritikával illették az Európai Központi Bankot. Mario Draghi megvédte az intézkedéseket.

Azt mondta, hogy ők csak a törvényeknek engedelmeskednek és nem a politikusoknak, mivel az EKB független intézmény, ahogy azt a törvénybe foglalták.

Az EKB elnöke hozzátette, hogy minden eszköz a rendelkezésükre áll egy esetleges váratlan negatív sokk kezelésére.

kapcsolódó cikkek