Cameron: lehettem volna körültekintőbb is

Cameron: lehettem volna körültekintőbb is
Írta: Euronews

Kezelhette volna családjának pénzügyeit körültekintőbben, és reagálhatott volna jobban az offshore-botrányra – ezt mondta David Cameron brit

Kezelhette volna családjának pénzügyeit körültekintőbben, és reagálhatott volna jobban az offshore-botrányra – ezt mondta David Cameron brit kormányfő szombaton, a konzervatívok pártfórumán.

A miniszterelnöknek apja offshore cége miatt kellett magyarázkodnia az elmúlt napokban. A cégben ugyanis 2010-ig – feleségével együtt – neki is volt részesedése.

- Nem volt túl jó ez hét, mit mondjak. Tudom, hogy jobban kellett volna kezelnem ezt az egészet. Vannak leckék amelyeket meg kell tanulnunk, és én meg is fogom. Ne a kormányt okolják, vagy névtelen tanácsadókat. Hibáztassanak engem nyugodtan – mondta a politikus.

A Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda nyilvánosságra hozott tranzakcióiból derült ki, hogy a kormányfő apja, Ian Cameron társtulajdonos volt egy offshore befektetési cégben.

A brit sajtó beszámolt arról, hogy az 1980-ban alapított Blairmore befektetési alap évtizedeken keresztül nem fizetett adót.

David Cameron viszont azt állítja, hogy ő szabályosan leadózta az osztalékot, mégpedig Nagy-Britanniában.

kapcsolódó cikkek