Megérkeztek Törökországba a visszaküldött bevándorlók

Megérkeztek Törökországba a visszaküldött bevándorlók
Írta: Euronews

Hétfő hajnalban megkezdődött a Görögországba illegális úton érkezett menekültek Törökországba való visszaszállítása. Az első két hajó Leszbosz

Hétfő hajnalban megkezdődött a Görögországba illegális úton érkezett menekültek Törökországba való visszaszállítása. Az első két hajó Leszbosz szigetéről indult, összesen 131 embert vitt a nyugat-törökországi Dikilibe.

Ott egészségügyi vizsgálatot végeznek, és rögzítik az adataikat, majd tovább viszik őket a kijelölt menekülttáborokba. A hajókon pakisztáni és bangladesi állampolgárok utaztak, és görög rendőrök ügyeltek a rendre. A nap folyamán mintegy 500 bevándorlót visznek vissza Törökországba.

Az Európai Unió és Törökország közti megállapodás értelmében Görögország visszaküld mindenkit Törökországba, aki a tengeren, illegálisan érkezett a görög szigetekre. Minden egyes bevándorlóért cserébe az Európai Uniónak be kell fogadnia egy szíriai menekültet. Hétfő reggel 16-an már meg is érkeztek repülővel Isztambulból az észak-németországi Hannoverbe.

Az egyezséget több civil szervezet is kritizálta, és az emberi jogok megsértésével vádolta meg az Uniót és Törökországot.

kapcsolódó cikkek