Kelljen-e fizetni az oktatásért, és ha igen, kinek?
HIRDETÉSLegyen szó fejlődő országokról vagy alacsony jövedelmű családokról, gyakran nehéz elérhető áron minőségi oktatáshoz jutni. A műsorban megvizsgálunk néhányat a lehetséges megoldások közül, és feltesszük a kérdést – szükségszerű-e, hogy a diákok viseljék a költségeket?
Ruanda: építkezés az alapoktól
Ruandában az emberek 40%-a a szegénységi küszöb alatt él. Az állam úgy látja, hogy az oktatás fejlesztése megoldást jelenthet az ország egyes problémáira, ezért az elmúlt évtizedben jelentősen növelte a közoktatásra fordított összeget. Ugyanakkor továbbra is szükség van az olyan nemzetközi segélyszervezetek adományaira is, mint a Globális Partnerség az Oktatásért.
A nemzetközi szervezet csak 2011-ben hetvenmillió dollárt költött Ruandában. Tavaly megváltozott a támogatási modelljük: a források megszerzéséhez szükség van egy átfogó oktatási tervre. Ha ezt elfogadják, akkor a pályázó ország megkapja a támogatás70%-át, a maradék 30%-ot csak akkor, ha az ország mutatói a várakozásoknak megfelelően javulnak.
Brazília: a diákhitelek földje
A huszonhat éves, brazil Camilla nappal gyakornokként dolgozik egy ügyvédi irodában, esténként a jogi egyetemre jár. Családja szerény anyagiakkal rendelkezik, ezért a tanulmányait részben hitelből finanszírozza.
Brazíliában a felsőoktatás drága mulatság, az ehhez megszerezhető állami támogatás pedig egyre kevesebb a gazdasági válság miatt. Az állami egyetemekre nehéz bejutni, a magánegyetemek drágák. A Camillához hasonló hallgatók erre szakosodott magáncégektől vesznek fel diákhiteleket. A magánegyetemek összedolgoznak a diákhitelcégekkel, hiszen csak akkor van fizető kuncsaftjuk, ha van, aki finanszírozza őket. A magán diákhitel cégek ügyfeleinek többsége nő, rossz anyagi körülmények közül származik és elsőgenerációs értelmiségi.