Görögország a tervek szerint hétfőn visszaküldi Törökországba az illegális bevándorlók első, ötszáz fős csoportját a márciusban létrejött EU-török
Görögország a tervek szerint hétfőn visszaküldi Törökországba az illegális bevándorlók első, ötszáz fős csoportját a márciusban létrejött EU-török megállapodásnak megfelelően. A görög parlament várhatóan pénteken szavaz az intézkedések gyakorlati megvalósításáról.
Ez az eljárás április 4-én lép életbe. Minden menekültért, akit befogadunk, egyet küldünk Európába. Így egyensúlyt érünk el, és elvágjuk az illegális útvonalakat.
Közben a hatóságok megkezdték a Pireusz kikötőjénél, rossz körülmények közt várakozó több ezer ember elszállítását buszokkal az ország más részeire. Több tízezer menekült rekedt Görögországban, mióta március elején lezárták a határokat a balkáni útvonalon.
Az Európai Unió és Törökország márciusban állapodott meg az Unió felé irányuló illegális bevándorlás visszaszorítását célzó közös intézkedésekről.
- Ez az eljárás április 4-én lép életbe. Minden menekültért, akit befogadunk, egyet küldünk Európába. Így egyensúlyt érünk el, elvágjuk az illegális útvonalakat, és megállítjuk az emberkereskedőket, akik gyáván ezekből az illegális útvonalakból profitálnak – fogalmazott a török miniszterelnök, Ahmet Davutoglu.
Olaszország arra figyelmeztetett, hogy a menekültek utazását korlátozó török megállapodás miatt megnövekedhet a Líbián át Olaszországba érkezők száma. Több ezer embert mentett ki az olasz parti őrség a Földközi-tengerből a héten.