rendkívüli hír

Ahol lábbal tiporják az emberi jogokat

Ahol lábbal tiporják az emberi jogokat
Betűméret Aa Aa

Az idei genfi emberi jogi filmfesztivál és fórum kiváló alkalom volt arra, hogy mélyebben megismerjük a világban zajló konfliktusok természetét. A fiatalabb és idősebb generációt egyaránt vonzó rendezvényen a vetítések után a nézők beszélgethettek a filmek alkotóival.

Ne bombákba, hanem könyvekbe fektessenek inkább,ugyanis meggyőződésünk, hogy a terrorizmus elleni háborút nem lehet megnyerni!

- A meglepő, felkavaró filmeket keressük, amelyekben érezzük az alkotó jelenlétét. Olyan műveket láthatunk ezen a fesztiválon, amelyek komoly vitára sarkallnak bennünket – magyarázta Isabelle Gattiker fesztiváligazgató.

A fesztivál fődíját Hemal Trivedi és Mohammed Ali Naqvi Amongst the Believers (Hívők között) című dokumentumfilmjének ítélte oda a zsűri.

Az indiai Hemal Trivedi és a pakisztáni Mohammed Naqvi élete kockáztatásával forgatott az iszlámábádi Vörös Mecsetben, melynek vezetője az a Maulana Aziz, akinek radikális iszlamista filozófiájának hatására több tanítványa is csatlakozott az Iszlám Államhoz.

- Az a célunk ezzel a filmmel, hogy a nyugati világ másképp kezelje a terrorizmust. A nyugatiak a bombákban látják a megoldást, mindig ugyanaz fújják: bombázzunk, bombázzunk! Azt szeretnénk elérni, hogy ha küzdeni akarnak a terrorizmus ellen, akkor ne bombákba, hanem könyvekbe fektessenek inkább, ugyanis meggyőződésünk, hogy a terrorizmus elleni háborút nem lehet megnyerni – mondta Hemal Trivedi.

A második legfontosabb elismerést, a Béke-díjat a kínai Wang Nan-fu nyerte el Hooligan Sparrow (Veréb, a huligán) című alkotásáért.

A dokumentumfilm egy emberi jogi aktivista, Veréb küzdelméről szól, aki megpróbál segíteni annak a hat kislánynak, akit a kínai Hajnan tartomány egyik általános iskolájában szexuálisan zaklatott az intézmény igazgatója.

- Filmezés közben végig a a nyomomban volt a titkosrendőrség, amikor pedig bent forgatottunk, ránk törték az ajtót, és elvittek valakit. Állandóan attól rettegtem, hogy elveszik a felvételeket, sosem tudtam, hogy legközelebb kit fognak letartóztatni. A film három szereplője még mindig börtönben van; életfogytig tartó szabadságvesztés várhat rájuk – mesélte a film rendezője.

Sean McAllister Szíriai love story (A Syrian Love Story) című filmjét a zsűri különdíjjal jutalmazta. A brit rendező öt éven át követte Raghda és Amer reménnyel, álmokkal és kétségbeeséssel tarkított elképesztő küzdelmét a forradalomért, hazájukért és egymásért.

Mivel Sean McAllister a gála előtt hazautazott, videoüzenetben köszönte meg az elismerést.

- Itt, a belfasti reptéren ért a hír, hogy elnyertem a zsűri különdíját. Rögtön indul a gépem, szóval gyorsan ürítem poharam, és köszönet a csodálatos svájciaknak! – mondta a rendező.

A francia Voyage en Barbarie (Utazás Barbárföldön) című film kapta a Kínzás Elleni Világszervezet díját. Az alkotás a váltságdíj-bizniszben utazó beduinok fogságába került és megkínzott eritreiai menekültekről szól.

- Nagyon nehéz volt rávenni őket arra, hogy beszéljenek. Azt tanították nekik, hogy ne beszéljenek arról, ami a hazájukban történik, mert ennek a családjaik látják majd a kárát. Ezért aztán nem beszélnek a kínzótáborokról sem. Az, hogy hajlandóak voltak az arcukat és valódi nevüket is adni a történeteikhez, tudomásom szerint még nem fordult elő. Ezek a bátor fiúk tiszteletet érdemelnek – hangsúlyozta a film rendezője, Cécile Allegra.

A fesztiválon bemutatott filmek és a pódiumbeszélgetések világossá tették számunkra azt a rettenetes tényt, hogy az emberi jogokat világszerte lépten-nyomon súlyosan megsértik.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.