Speciális menekültszállás nyílik Berlinben

Speciális menekültszállás nyílik Berlinben
Írta: Euronews

Az új otthont kifejezetten a homoszexuális menedékkérőknek tartják fenn. Egy ottani jogvédő szervezet és a a városvezetés közösen hozta létre, és

Az új otthont kifejezetten a homoszexuális menedékkérőknek tartják fenn.

Egy ottani jogvédő szervezet és a a városvezetés közösen hozta létre, és felügyeli a 122 ágyas központot, amely kedden már fogad lakókat. Egy hasonló menedékhely 10 ággyal már működik a német fővárosban.

Az új intézmény vezetője arról beszél, hogy azok a menekültek, akik majd ott laknak, pont olyanok, mint a többiek, akik Németországba érkeznek, a különbség köztük csak annyi, hogy az ő leendő lakóik teljesen elszigeteltek saját közösségükön belül is. Rendszeresen éri őket erőszak a pszichés terrortól az ökölharcig. Becsmérlik, megszégyenítik, örökös védekezésre kényszerítik a melegeket. Nem egyet közülük már megpróbáltak megölni.

Stephan Jaekel beszámolt arról is, hogy szövetségük 50 menedékkérőt magánházakba menekített tavaly a befogadócentrumokból.

Tudomásuk szerint csak Berlin környékén, csak az elmúlt fél évben több mint száz menedékkérőt támadtak meg azért, mert homoszexuális vagy transznemű. És ez csak a náluk tett panaszok száma.

kapcsolódó cikkek