Csendes emlékezés Egyiptomban a forradalmom 5. évfordulóján

Csendes emlékezés Egyiptomban a forradalmom 5. évfordulóján
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Öt évvel ezelőtt tömegek ünnepelték Hoszni Mubarak lemondását Egyiptomban. Ma azonban nyomát sem lehet érezni a forradalomnak és az évfordulónak

HIRDETÉS

Öt évvel ezelőtt tömegek ünnepelték Hoszni Mubarak lemondását Egyiptomban. Ma azonban nyomát sem lehet érezni a forradalomnak és az évfordulónak. Három évtizedes autokrata uralom, majd rövid reményteli érzések után hamar kiderült, hogy csak egy elfuserált iszlamista kormányzást sikerült összehozni a választásokon nyertes Muszlim Testvériségnek. Az új elnököt Mohamed Morszit is elsöpörte a népharag, és helyette egy a korábbi diktátor módszereit is túlszárnyaló tábornok puccsolta meg az országot. Asz-Sziszi azóta civil ruhát öltve elnök lett, és az országot vaskézzel irányítja. Az emberi jogokat lábbal tiporják, az egykori forradalmárok kiábrándultak.
Kairói tudósítónk szerint, az egyiptomiak egy része Mubarak bukása és a forradalom ellenére úgy érzi, hogy az új hatalom ugyanolyan diktatórikus módszerekkel kormányoz, míg mások szerint a Mubarak rezsim teljes felszámolásához idő és türelem kell.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

15 éve kezdődött a 21. század első európai háborúja - Grúzia emlékezik

Aram Hacsaturján 120 éve született, az UNESCO a világemlékezet listáján tartja műveit

Ukrajna melletti, háborúellenes tüntetések Európa-szerte