Abdeslam: kifulladhatott a szökésben lévő terrorista

Abdeslam: kifulladhatott a szökésben lévő terrorista
Írta: Euronews

A párizsi vérengzés utolsó életben lévő elkövetője állítólag ügyvédet akar.

Belgiumi sajtóhír szerint ügyvédhez fordult Salah Abdeslam, a novemberi párizsi merényletek még szökésben lévő egyik elkövetője.

Abdeslam az egyetlen, aki még él a kilenc terrorista közül, és a Belga nevű hírügynökség szerint felhívta azt az ügyvédet, aki annak idején úgy nyilatkozott, elvállalná Abdeslam védelmét, ha ő felkérné erre.

Más források úgy tudják, hogy nem személy szerint a terrorista, hanem a környezetéből valaki volt az, aki telefonált. És ennek az egésznek a cáfolata is napvilágot látott már.

Hivatalos vagy hiteles megerősítést egyelőre nem kapott a történet.

Az ügyvéd, Sven Mary nem kommentálta a hírt. A belga ügyészség csak annyit közölt, hogy náluk nem jelentkezett az ügyvéd azzal, hogy Abdeslamot képviseli.

Múlt év november 13-án este három helyszínen összesen 130 embert öltek meg, és több mint négyszázat megsebesítettek az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei és öngyilkos merénylői.

A támadássorozat értelmi szerzőjét pár nappal később, Párizs egyik elővárosában, Saint-Denis-ben ölték meg a kommandósok.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Párizsi terrortámadások