5 január 2016 | Euronews
Keresési eredmények 44 Találatok
-
Világ Megkezdődött a belga vasutassztrájk - a szakszervezetek szerint 6 ezer vasutas munkája van veszélyben a kiadáscsökkentési tervek miatt Kedden este 10 órakor megkezdték két napos sztrájkjukat a belga vasutasok. A vasúttársaság ugyanis nemrég bejelentette, hogy 20%-kal csökkenteni -
Amerikai Egyesült Államok A fegyverlobbi képviselői ellenzik Barack Obama terveit A fegyverlobbi képviselői úgy vélik, hogy az amerikai elnöknek nincs joga ahhoz, hogy változtasson. Az amerikai alkotmány második kiegészítése -
Sport Dakar rali - Barredát megbüntették A második szakaszon is diadalmaskodó Sébastien Loeb nyerte a Dakar-rali harmadik szakaszát. Az argentínai Termas de Rio Hondo és San Salvador de -
Németország Merkel undorodik a kölni erőszaktól Nincs arra utaló jel, hogy menedékkérők molesztáltak nőket Szilveszter éjszakáján. -
Bahrein Síita tüntetés Bahreinben Kormányellenes tüntetést tartottak Bahreinben. A résztvevők síitákat támogató transzparenseket vittek magukkal. Közülük néhányan összecsaptak a -
Líbia Líbiában támad az Iszlám Állam A szélsőségesek ostrom alá vették esz-Szidr olajkikötőjét. -
Sport Africa Race - Kovácsék duplán negyedikek A 7. szakasszal folytatódott az Africa Race tereprali verseny. A mauritániai Sami és Amodjar között a mezőny 444 kilométert teljesített – ebből -
Gazdaság Olajháború törhet ki Irán és Szaúd-Arábia között Az Irán és Szaúd-Arábia közötti vallási-diplomáciai konfliktus fegyveres harcokhoz nem, de olajháborúhoz vezethet – vélik közel-keleti politikai -
Szaúd-Arábia Kuvait és Bahrein is hazarendelte teheráni nagykövetét Egyre feszültebbé válik a közel-keleti helyzet. A Szaúd-Arábiával szövetséges Kuvait és Bahrein kedden hazarendelte nagykövetét Teheránból. -
Amerikai Egyesült Államok Obama lehetetlen küldetése Tömeggyilkosságok, köztük számos iskolai vérengzés árnyékolta be Barack Obama elnökségét. A tavaly decemberi, San Bernardinóban elkövetett gaztettnek -
Amerikai Egyesült Államok A fegyverviselés korlátozását célzó intézkedéseket jelentett be Barack Obama A fegyverviselés korlátozását célzó intézkedéseket jelentett be Barack Obama amerikai elnök kedden a Fehér Házban. Beszédén jelen voltak a fegyveres -
Sport Valcke messzire kerülhet a futballtól Kilencéves eltiltást kaphat Jerome Valcke. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága ezt a büntetést javasolja a főtitkárnak. -
Izrael Izrael szerint elfogult volt az ENSZ különmegbízottja Makarim Wibisono azért mondott le, mert be sem engedték Ciszjordániába és a Gázai övezetbe. -
Európai hírek Az Orbán-modelltől hangos az európai sajtó A szigorú menekültellenes intézkedések, az alkotmány és a médiatörvény módosítása kerül szóba leggyakrabban. -
Sport Zidane elkezdte Hivatalosan bemutatták a Real Madrid labdarúgó csapatának új edzőjét, Zinedine Zidane-t. A csapat egykori francia játékosa Rafa Benitezt váltja a -
Világ Menekültválság: csak érvényes okmánnyal lehet belépni Svédországba és Dániába Németország szerint az intézkedések összhangban vannak a schengeni szabályokkal -
Gazdaság Okos háztartási gépek és önjáró autók Las Vegasban, a CES-en Szerdán nyitja meg kapuit a Las Vegas-i szórakoztató elektronikai vásár (Consumer Electronics Show), melynek középpontjában idén is az egyre okosabb -
Kulturális hírek Bemutatkozik a New York-i Beau A 21 esztendős Emma Rose és Heather Boo, vagyis a Beau lázasan várja a bemutatkozó album megjelenését. A New York-i lányok 13 éves koruktól kezdve -
Sport Alpesi-sí - Egy hosszú böjt vége 16 év után nyert norvég női síelő műlesikló futamot az alpesi-sí világkupában. Az olaszországi Santa Caterinában Nina Loeseth győzött. A 26 éves -
Németország Nőket molesztáltak Kölnben Szilveszterkor A rendőrfőnök szerint a tettesek arabok lehettek, az igazságügy-miniszter óvott a bevándorlók elleni indulatkeltéstől. -
Szaúd-Arábia A macsó Putyin lehet a Közel-Kelet megmentője Iránon kívül is nagy vihart kavartak Khatami ajatollah szavai. Az iráni vallási vezető a közismert síita hitszónok szaúdi kivégzése után azt jósolta -
Európai hírek Szabadon kampányolhatnak a brit miniszterek az EU-tagságról David Cameron a lemondásokat szeretné elkerülni a 2017 végéig esedékes népszavazás előtt. -
Amerikai Egyesült Államok Véres túszdráma Amerikában Öngyilkos lett kedden egy férfi egy Atlantához közeli motelben, ahol egy nőt és 11 gyereket tartott túszként fogva. Az elkövető, aki egy családi -
Kína Buszgyújtogatás Kínában: tizenheten meghaltak Letartóztatott a kínai rendőrség egy öngyilkossággal fenyegetőző férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden felgyújtott egy buszt Észak-Kínában. -
Lengyelország Sokan meghaltak Lengyelországban a kegyetlen hideg miatt Újabb hét ember halt meg kihűlés miatt Lengyelországban keddre virradóra. Mindegyik áldozat hajléktalan. A melegedők és hajléktalanszállók -
Kulturális hírek „Megbocsájtva, de nem feledve” - visszatért a Corrs Több mint tíz éve jelentkezett utoljára új dallal a Corrs. 2005-ös, 40 millió példányban elkelt Home című albumukat elhunyt édesanyjuk emlékének -
Gazdaság Összeolvadásról tárgyal a francia Bouygues és az Orange Két nagy francia telekommunikációs szolgáltató, az Orange és a Bouygues megerősítették, hogy tárgyalnak a cégegyesítésről. Ugyanakkor az egyezkedés -
Kulturális hírek A Nagy Adatbumm - kiállítás Londonban E-mailek, sms-ek, szelfik és videók – irdatlan mennyiségű adatot gyártunk nap mint nap. Az úgynevezett Big Data, a Nagy Adat a témája annak a londoni -
Gazdaság Stagnált az infláció az eurózónában November után decemberben is 0,2 százalékos volt az infláció az eurózónában – áll az Eurostat első becslésében. Elemzők legalább 0,3 százalékos -
Törökország Újabb menekültek fulladtak a tengerbe A török partokról a Görögországhoz tartozó Leszbosz szigetére próbáltak átjutni, de csónakjuk felborult. -
Gazdaság Javuló foglalkoztatási adatok Spanyolországból és Németországból Csökkent a munkanélküliség Spanyolországban decemberben. Havi összevetésben 1,3 százalékkal, vagyis 55.790 emberrel kevesebb keresett munkát. -
Franciaország Egy éve volt a Charlie Hebdo elleni támadás Megemlékezések Franciaországban az egy évvel ezelőtti, Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadásban elhunyt áldozatok előtti tisztelgésképpen -
Venezuela Venezuelában összeül az új parlament Tüntetésekre számítanak a kormányváltás napján. -
Cinema A 2016-os Golden Globe jelöltjei a legjobb drámai film kategóriában Január 10-én adják át a Hollywoodba akkreditált külföldi újságírók (HFPA) szövetségének elismerését, az 1943 óta létező Golden Globe-ot, amelyre -
Világ Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségének megtámadását Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségének megtámadását hétfőn. Egyúttal felszólította Iránt a külföldi -
No Comment Két sérült a török havazásban A törökországi Rize városban a tetőn felgyülemlett hó hirtelen két mit sem sejtő gyalogosra szakadt. -
Svédország Gyanús csomag Arlandán Bombariadó miatt lezárták a stockholmi repülőtér egy részét. -
Világ A természeti katasztrófák ára 2015-ben Összesen 27 milliárd dollár kártérítést fizettek ki a biztosítók. -
Amerikai Egyesült Államok Trump az illegális bevándorlással kampányol Az elnökjelölt kampányfilmjében szándékosan keverték Mexikót Marokkóval. -
Világ Bikafuttatás Peruban: nyolc sérült Legkevesebb nyolc sérültje van az ilyenkor szokásos bikafuttatásnak a perui Cusco tartományban. A sebesültek között vannak nézők és résztvevők -
Kína Újabb busztűz Kínában 14-en meghaltak és 30-an megsérültek, amikor kedden reggel kigyulladt egy busz Kína egyik északi tartományában. A baleset helyi idő szerint reggeli -
Szaúd-Arábia Szankcióra szankció Diplomáciai, gazdasági és politikai lépésekben egymásra licitál Irán és Szaúd-Arábia. -
Amerikai Egyesült Államok 600 ezer Volkswagent érint az újabb amerikai polgári per Az Egyesült Államok kormánya nem kíméli a Volkswagent. Polgári pert indít a legnagyobb német autógyár ellen, ami akár milliárd dolláros bírsággal is -
Dánia Recseg-ropog a schengeni rendszer - hétfőtől Dánia minden határán határőrök állnak Egy álomnak lassan vége. Alig, hogy fél évszázad után újra megjelentek a határőrök a svéd–dán határ svéd oldalán, Dániai kivezényelte a sajátjait a