NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megjelent az elnök, mégis esnek a Fosun-részvények

Megjelent az elnök, mégis esnek a Fosun-részvények
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Visszatért hivatalába a kínai Fosun befektető vállalat alapító elnöke. Kuo Kuang-csang megjelent a cég éves értekezletén, miután a rendőrség

HIRDETÉS

Visszatért hivatalába a kínai Fosun befektető vállalat alapító elnöke.

Kuo Kuang-csang megjelent a cég éves értekezletén, miután a rendőrség kihallgatta. A Fosun közleménye szerint az elnököt nem a cégét érintő nyomozás miatt vették őrizetbe.

Az elnök körüli bizonytalanság miatt pénteken a Fosun részvényei 6,6 százalékot estek, és papírjainak kereskedését fel kellett függeszteni.

Hétfőn 13 százalékos eséssel nyitott a hongkongi tőzsdén a Fosun.

Kuo cége látványosan terjeszkedett világszerte. Legutóbb a francia Club Med üdülési csoportot vette meg (939 millió euróért), és részesedést szerzett a világhírű kanadai cirkuszban, a Cirque du Soleilben.

Kuo Kuan-csang – aki korábban vesztegetési gyanúba keveredett – Kína egyik leggazdagabb embere. A Forbes magazin szerint vagyona csaknem 6 milliárd dollár.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet