EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Véget ért a pápa afrikai látogatása

Véget ért a pápa afrikai látogatása
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Kenya, majd Uganda után a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában zárta hatnapos afrikai útját Ferenc pápa. A katolikus egyházfő hétfő délelőtt Bangui

HIRDETÉS

Kenya, majd Uganda után a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában zárta hatnapos afrikai útját Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő hétfő délelőtt Bangui székesegyházában tartott szentmisét, délután pedig a zsúfolásig megtelt Boganda stadionban szólt a keresztény hívekhez.

A pápa mindhárom országban a korrupció ellen emelte fel a szavát, és a felelős vezetés fontosságát hangoztatta azok jelenlétében, akik évtizedek óta irányítanak.

Ez a nő azt mondja, szeretnék, ha még egy hétig köztük maradna. Áldott legyen az Úr!

Egy másik szerint országuk köszönetet mondhat a pápának, amiért eljött hozzájuk. Most már minden jóra fordul.

A mintegy 80 különböző nép alkotta, ötmilliós mesterséges állam, a Közép-afrikai Köztársaság két éve éppen aktuális polgárháborúját vívja, de azt megelőzően is káosz uralkodott errefelé.

Hiába gazdag az ország nyersanyagokban, vannak gyémánt-, arany- és uránlelőhelyei, a világon csak két ország szegényebb nála, a korrupció mindent szétrág.

Ferenc pápa afrikai látogatása során igyekezett elérni, hogy a vallási és etnikai gyűlölködés falai ledőljenek, és kölcsönös megbocsátással sikerüljön előrelépni a béke felé.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A vallások békés egymás mellett éléséről beszélt a pápa

Migrációs nyomás alatt a Kanári-szigetek: 70 ezer illegális menekült érkezhet idén

Több mint kétmilliárd eurós felajánlás gyűlt össze Szudánnak egy segélykonferencián