Brüsszeli rajtaütések: kilenc embert vettek őrizetbe

Brüsszeli rajtaütések: kilenc embert vettek őrizetbe
Írta: Euronews

Összesen kilenc embert vettek őrizetbe csütörtökön Brüsszelben, a feltételezések szerint közük lehet a párizsi terrortámadáshoz. Belgiumban szigorúbb

Összesen kilenc embert vettek őrizetbe csütörtökön Brüsszelben, a feltételezések szerint közük lehet a párizsi terrortámadáshoz.

Belgiumban szigorúbb hatósági intézkedéseket vezetnek be, amelyek a jövőben lehetővé teszik a terrorcselekmények hatékonyabb megelőzését, illetve a terrorizmussal gyanúsítható személyek elleni fellépést.

A belga kormányfő a parlament ülésén bejelentette, hogy további 400 millió eurót fordítanak a terrorizmus elleni harcra – egyúttal visszautasította a nemzetközi bírálatokat, melyek szerint Molenbeekben könnyen bújtak meg a terroristák a hatóságok elől.

- Nem értek egyet a biztonsági szolgálataink munkáját ért kritikákkal. Én köszönetet szeretnék mondani a nyomozóknak, a hírszerzési munkatársaknak, a rendőrségnek az eddigi erőfeszítéseikért és a bátorságért, amit ebben a nehéz időszakban tőlük láthatunk – mondta Charles Michel.

A párizsi merényletek utolsó, még életben lévő elkövetőjét még körözik a hatóságok. A belga rendőrség videoüzenetet tett közzé honlapján Salah Abdeslamról. A férfi fivére a párizsi Comptoir de Versailles-nál robbantotta fel magát november 13-án.

kapcsolódó cikkek