Irán is képviselteti magát Szíria-ügyben Bécsben

Irán is képviselteti magát Szíria-ügyben Bécsben
Írta: Euronews

Irán külügyminisztere is jelen lesz Bécsben, a szíriai helyzetről szóló pénteki nemzetközi tárgyalásokon. Ez lesz az első alkalom, hogy az iszlám

Irán külügyminisztere is jelen lesz Bécsben, a szíriai helyzetről szóló pénteki nemzetközi tárgyalásokon.

Ez lesz az első alkalom, hogy az iszlám köztársaság – Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese – képviselteti magát ilyen jellegű találkozón. Az Egyesült Államok eddig határozottan ellene volt annak, hogy Iránt is részt vegyen a szír rendezésben.

A Egyesült Államok, Oroszország, Törökország és Szaúd-Arábia külügyminiszterei nemrég már egyeztettek az osztrák fővárosban. Ennek folytatása lesz az október 30-án tartandó tanácskozás, amelyen egyiptomi, iraki és libanoni illetékesek ugyancsak ott lehetnek.

Washington szerint Aszadnak távoznia kell Szíria éléről. Irán kezdettől fogva pénzzel és katonai erővel támogatja a szíriai elnököt, aki nemrég még vesztésre állt a 2011-ben elkezdődött polgárháborúban. Moszkva azonban közbelépett, és azóta offenzíva indult Aszad ellenfeleivel szemben. A katonai akcióban részt vesznek a libanoni Hezbollah fegyveres alakulatai is, melyeket iráni tisztek irányítanak.

kapcsolódó cikkek