Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Drámai párharcok hétvégéje: Hamilton Rosberget, Pedrosa Rossit győzte le

Drámai párharcok hétvégéje: Hamilton Rosberget, Pedrosa Rossit győzte le
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Fokozódó izgalmak a Formula–1-ben és a Moto GP-ben.

A vasárnapi Formula–1-es Japán Nagydíj előtt az volt a kérdés, hogy képes lesz-e feledtetni szingapúri kudarcát a Mercedes-istálló két világbajnoki címre áhítozó pilótája. Végül kettős győzelmet ünnepelhetett a Mercedes Szuzukában: Lewis Hamilton nyerte a Japán Nagydíjat csapattársa, Nico Rosberg előtt.

A két rivális különversenye ezúttal is tartogatott izgalmakat. A címvédő brit jobban kapta el a rajtot, majd az első és a második kanyarban az élre állt, a pole pozícióból induló Rosberg elé vágva. A német el akarta kerülni azt ütközést, ezért le is sodródott a pályáról.

Hamilton ezek után simán győzött, és utólag is azt mondta, hogy nem volt sportszerűtlen a manővere. Rosbergnek meg kellett küzdenie a második helyért, de sikerült. Harmadikként a ferraris Sebastian Vettel ért a célba.

A világbajnoki pontversenyben ugyanaz a sorrend, mint a Japán Nagydíjon:

1. Lewis Hamilton (brit)Mercedes277 pont
2. Nico Rosberg (német)Mercedes229 pont
3. Sebastian Vettel (német)Ferrari218 pont

Lauda, 1976: „Az életem többet ér, mint a világbajnoki cím”

A szuzukai az egyik legnehezebb Formula–1-es versenypálya. Ám az első Japán Nagydíjat még nem ott rendezték, hanem Fudzsiban, 1976. október 24-én. Emlékezetes verseny volt, egy igazi tragikus hőssel.

Szakadt az eső, és köd borította a pályát – sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán elindulhat a mezőny. Végül mégsem fújták le a futamot, de sokan veszélyesnek tartották a vizes aszfaltot, és ellenezték a döntést.

Köztük volt a világbajnoki címvédő Niki Lauda, aki előzőleg súlyos balesetet szenvedett a Nürburgringen, de mindenképpen vissza akart térni, mert három ponttal ő vezette az összetett pontversenyt James Hunt előtt.

Csakhogy John Watson már a második körben megpördült, és lecsúszott a pályáról. Ekkor döntött úgy Lauda, hogy feladja a versenyt. Később így indokolt: „Az életem többet ér, mint a világbajnoki cím.”

Az első Japán Nagydíjat ezután az amerikai Mario Andretti nyerte 1976-ban.

MotoGP: Márquez bukott, Lorenzo felzárkózott Rossira

A világbajnok Marc Márquez indulhatott az élről a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragóniai Nagydíján, méghozzá úgy, hogy az időmérő edzésen megjavította saját körrekordját, majd bukott.

Végül a spanyolországi pályán hazai versenyző ünnepelhetett, de nem Márquez, hanem Jorge Lorenzo – ebben a szezonban már hatodszor.

A yamahás mindjárt a startnál lehagyta honfitársát, a címvédő pedig üldözőbe vette. Márquez nagy kockázatot vállalt: túlságosan is nagyot. Már a második körben bukott, és ezzel be is fejezte a futamot.

Lorenzónak ettől kezdve nem volt nehéz dolga, magabiztosan nyerte az Aragóniai Nagydíjat.

Annál drámaibb párharc alakult ki a második helyért, Dani Pedrosa és Valentino Rossi óriási küzdelmet vívott egymással. A hajrában Rossi többször is előzött, de Pedrosának Hondája nyergében mindig sikerült újból elé keverednie.

Így a befutó sorrendje: 1. Lorenzo, 2. Pedrosa, 3. Rossi. Ezzel a királykategória hatszoros világbajnokának előnye 14 pontra csökkent yamahás csapattársa, Lorenzo előtt, a harmadik Márquez jócskán le van maradva tőlük.

A Moto GP állása:

1. Valentino Rossi (olasz)Yamaha263 pont
2. Jorge Lorenzo (spanyol)Yamaha249 pont
3. Marc Márquez (spanyol)Honda184 pont

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Marc Márquez megszerezte újabb MotoGP világbajnoki címét

Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, de …

Nasszer al-Attija nyerte a 45. Dakar-ralit