Egy miniszter székébe került a drága tokiói stadion

Egy miniszter székébe került a drága tokiói stadion
Írta: Euronews

Lemondott Simomura Hakubun japán sportminiszter a 2020-as tokiói olimpia központi stadionjának megnövekedett költségei miatt. Nyáron derült ki, hogy

Lemondott Simomura Hakubun japán sportminiszter a 2020-as tokiói olimpia központi stadionjának megnövekedett költségei miatt.

Nyáron derült ki, hogy a Nemzeti Stadion megépítése a korábban becsültnél kétszer drágább, 2,1 milliárd dollár lenne.

- Tény, hogy nagy aggodalmat és gondot okoztam sok embernek a Nemzeti Stadion problémái miatt. Ezt figyelembe véve benyújtottam lemondásomat a kormányfőnek – jelentette be a sportminiszter.

Abe Sinzo miniszterelnök júliusban közölte, hogy nem építik meg az iraki-brit építész, Zaha Hadid által tervezett létesítményt.

Az új beruházásra nemzetközi pályázatot írnak ki még ebben az évben. Az építkezés 2020 márciusára készülne el. Az új stadion nem lenne teljesen fedett, csak a nézőtér feletti rész kapna tetőt.

Néhány hete közölték, hogy új logót terveznek a 2020-as olimpiához, miután egy belga művész plágiummal vádolta meg a japán tervezőt, Szano Kendzsirót.

kapcsolódó cikkek